Egy nagyon érdekes készüléket fog bemutatni a Samsung

0 44,253

A Samsung a napokban tett közzé a YouTube-csatornáján egy kis beharangozó videót a legújabb alkotásáról, mely a Samsung Art PC PULSE nevet fogja a kapni. A termékről a leplet a dél-koreai cég október 10-én fogja lerántani, de már most nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mit is fog pontosan tudni.

A videóból nagyon sok minden azért nem derül ki, viszont az már biztos, hogy egy olyan számítógép érkezik, mely egy személyi asszisztenssel is fel lesz vértezve. A készülék képes lesz bemondani például az időjárás jelentést, vagy azt, ha épp egy emailünk érkezett, de emellett úgy tűnik, hogy a hangutasításokat is értelmezni fogja, így többek között hangvezérléssel indíthatunk majd el egy filmet és állíthatunk meg. A különböző értesítésekhez pedig különböző színű LED világítások is társulnak majd a könnyebb értelmezhetőség érdekében.

Mi úgy gondoljuk, hogy a készülék hasonlítani fog az Amazon Echo-ra, mely szintén hasonló funkciókkal bír és valóban egy remek készülék. Jelen esetben azonban a Samsung Art PC PULSE vélhetően egy komplett számítógépet is rejt majd a virtuális asszisztens mellett. Mindenesetre mi örülünk ennek a kezdeményezésnek, hiszen a jövő kétségkívül ebben az irányba tart, így ha nem akar a Samsung lemaradni, akkor lépést kell tartani a trenddel.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá