Az Xbox kontrollerét is használhatjuk már a Gear VR-rel

0 18,878

A Samsung Gear VR-hez már eddig is volt pár olyan kontroller – mint például a SteelSeries Stratus XL, csak hogy a legjobbat említsük mind közül – mellyel az olyan játékokban lehetett jobban navigálni, amikben természetesen ezt szükségét éreztük. Most azonban egy újabb taggal bővült ez a lista, aminek sokan fognak örülni.

A Microsoft úgy döntött, hogy az Xbox Wireless Controller is kompatibilis lesz a Samsung Gear VR-rel, mely egy igen jó hír azoknak, akik rendelkeznek már Xbox-szal az otthonukban. A Oculus Store-ban egyébként számtalan olyan játék készült már, mely igazi 3D-s élmény nyújt a felhasználóknak, így ez a lépés sok játékos számára lesz kedvező.

Az információk szerint a szoftverfrissítés a Xbox Wireless Controllerhez október elején érkezhet majd meg és az első nagy cím, ami már támogatni fogja az Microsoft kontrollerét, az a Minecraft: Gear VR Edition lesz. Ezzel pedig a Gear VR a piacon az egyik legjobb virtuális valóságot lehetővé tevő készüléke lesz, hiszen a Samsung-felhasználóknak csak a szemüveget kell megvásárolniuk, amit a világ legjobb kontrollerével tudnak majd irányítani.

Forrás: Xbox

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá