Érkezik a Galaxy TabPro S2, a Samsung második Windows 10-alapú tabletje

0 51,448

Még január elején számoltunk be róla, hogy a Samsung idén egy Windows 10-es operációs rendszerű táblagépet mutatott be. A Samsung Galaxy TabPro S nevű tablet egy 12 hüvelykes Super AMOLED kijelzőt kapott, mely 2160×1440 pixel felbontású, a motorháztető alatt az Intel Core M processzora duruzsolt és rendszermemóriából 4 GB-ot kapunk, míg háttértárból 128 GB-os, illetve 256 GB-os közül választhatunk, amik természetesen SSD-k. Az első beszámolók nagyon pozitívak voltak, és sokan még jobbnak is titulálták a Microsoft Surface Pro 4-nél.

Úgy tűnik, hogy a siker hatására a dél-koreai cég már gőzerővel készíti a következő generációs modellt – legalábbis erről érkeztek a minap hírek. A nevet illetően már sejthetjük, hogy várhatóan az új modell a Galaxy TabPro S2 nevet fogja kapni és összesen négyféle variációban (SM-W728, SM-W727, SM-W723, és SM-W720) kerül majd a boltok polcaira. Operációs rendszert tekintve marad a Windows 10 és felszereltségileg pedig lesz olyan modell, mely támogatja majd az LTE hálózatot.

A Samsung Galaxy TabPro S2 specifikációja egyelőre még nem ismert, viszont ha tippelni szeretnénk, akkor marad a 12 hüvelykes képátló és a 2160×1440 pixel felbontású Super AMOLED kijelzőpanel. Processzorból várhatóan a legújabb generációs Intel Core M-szériát kapja majd meg, RAM-ból és háttértárból viszont várható a növekedés. Az információk szerint a Samsung az elkövetkezendő hónapokban dobja majd piacra a készüléket, így akár a karácsonyi szezonra is ideális választás lehet ajándéknak.

Forrás: SamMobile

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá