Ámulatba ejtett minket a Samsung Gear VR

0 77,064

A Samsung és az Oculus közös partnerségének köszönhetően a dél-koreai cégnek is van egy virtuális valóságot lehetővé tévő szemüvege, a Samsung Gear VR. A készülék elég sok ideig volt tesztfázisban, hiszen az Innovator Edition nevű verzióhoz csupán belső körökben, limitált számban lehetett hozzáférni és az ára is elég húzós volt. Tavaly viszont a Samsung bejelentette, hogy elkészült a végleges verzió, amit piacra is dobnak és a boltok polcairól bárki megvásárolhatja magának.

A virtuális valóság eddig elég gyerekcipőben járt, hiszen mindenki csak kísérletezett a maga termékével, hogy egyáltalán mit is lehet kihozni a kütyükből, milyen lehetőségek vannak benne, és persze hogy egyáltalán az embereket mennyire fogja ez érdekelni. Tényleg félelmetes lehetőség vannak benne, aminek a legnagyobb részét szerintünk még meg sem valósították, csupán félretették őket ideiglenesen, hogy elővegyék akkor, amikor már kellő erőforrás lesz a megvalósításához.

Az idei év viszont kétségkívül a virtuális valóság éve lesz, hiszen a Galaxy S7 premierjekor a Galaxy Unpacked 2016-os eseményen maga a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg is fellépett a színpadra, hogy beszéljen a virtuális valóságról, illetve elmondta, hogy még több 360 fokos videós tartalmat szeretne látni a Facebookon. A Samsung ebben pedig az egyik legjobb partnere lehet, hiszen a cég még aznap mutatta be a legújabb Gear 360-as kameráját, mellyel 360 fokos videókat rögzíthetünk, amit a Gear VR szemüvegen könnyedén vissza is nézhetünk.

Samsung Gear VR

Ahogy korábban említettük a Samsung Gear VR végre megérkezett a boltok polcaira, aminek köszönhetően tényleg bárki beszerezhet magának egy ilyen küyüt, aki rendelkezik Galaxy S6, Galaxy S6 Edge, Galaxy S6 Edge+, Galaxy Note 5 és persze Galaxy S7 és Galaxy S7 edge okostelefonnal.

A végleges verzió néhány finomításon ment keresztül a tesztverzióhoz képest, így súlyát tekintve 310 gramm, fizikai méreteit tekintve pedig 201,9 mm széles, 116,4 mm magas és 92,6 mm vastag. Természetesen amint belehelyezzük az okostelefonunkat, a súlya megnő, viszont szerencsére nem lesz a készülék tőle annyira nehéz, hogy a fejünket lehúzza.

Gear VR

A készülék jobb oldalán találhatunk egy érintésérzékeny touchpad panelt, mely értelemszerűen a menüben való navigálás során lesz hasznunkra, illetve középen található egy elkülönített kis pötty, amire egyfajta “OK” gombként funkcionál. Szerencsére ez a rész nagyon érzékeny, így az ujjunkkal való barangoláskor elég jól tudunk lépkedni a menüben. A touchpad felett találunk egy fizikai “vissza” gombot, mely értelemszerűen a visszalépésre szolgál, illetve ha hosszan nyomjuk le, akkor pedig a beállítási menü varázsolható elő.

A Gear VR tetején foglal helyet az élességet állító gyűrű, aminek a forgatásával beállíthatjuk, hogy mindent élesen lássunk. Szerencsére ezt csak egyszer kell bekonfigurálni, így érdemes erre kicsit több időt szentelni, hogy tűéles képet kapjunk, mert a későbbiekben bosszantó lehet, ha nem minden éles, és ilyenkor veszetten keresgélni kezdjük majd ezt a panelt.

Gear-VR-headset

A szemünk pedig egy puha szivacsos párnán foglal majd helyet, amint felvesszük a szemüveget. Szerencsére a teszt időszaka alatt nem éreztük azt, hogy esetleg nyomna, vagy kényelmetlenül éreznénk magunkat, és remélhetően elég időtálló is lesz, hogy ne kezdjen el szöszösödni idővel. Jó hír, hogy szemüveggel is hordhatjuk, így a szemüvegeseknek ez egy külön remek hír.

A virtuális valóság

Az üzembe helyezés roppant egyszerű, ugyanis ha még egy frissen a dobozból kivett Gear VR-be tesszük bele az okostelefonunkat, akkor a program gyorsan jelzi is számunkra, hogy “na tessék szépen levenni és telepíteni a Google Play-ből a kompatibilis alkalmazást”. Ha ez megvan már kezdődhet is a móka.

Elsőnek egy rövid tutorialon veszünk részt, ahol megtanítják nekünk használni a szemüveget. A lépések során megismerjük a touchpad-et, illetve azt, hogy melyik gomb mire is szolgál. A navigálás pedig úgy történik, hogy a szemünk előtt középen egy kék célkereszt lebeg majd, és a fejünk forgatásával tudunk barangolni a menüpontok között. Pár percnyi gyakorlás után már játszi könnyedséggel fogunk majd navigálni. A főmenüben egy gyönyörű szép lakásban találjuk magunkat, ahol előttünk lebegnek a különböző szekciók, mint például az Oculus Store, Oculus Video és társai.

Gear VR Oculus

A legérdekesebb rész kétségkívül a 360 fokos videók lesznek. A kínálat pedig azt kell, hogy mondjuk elég bőséges. Egyrészt ugye vannak az Oculusnak saját videói, másrészt pedig a YouTube-ra feltöltött 360 fokos videókat is meg tudjuk tekinteni a szemüveggel, ott pedig értelemszerűen egyre több ilyen tartalom lesz majd a jövőben. Sőt, a Samsung is erősen rágyúrt erre, miután bemutatták a Gear 360 kamerát, amivel rögzítettek is pár felvételt és meg is osztották a YouTube-on.

Az élmény pedig egy szóval: lenyűgöző. Nagyjából volt egy elképzelésünk, hogy milyen érzés is lehet ez a világ, viszont amikor az ember felveszi a szemüveg, akkor teljesen ledöbben a látottakon. Az ember agyát olyan szinte becsapja, hogy volt olyan ismerősünk, aki rögtön le is vette a szemüveget, mert kényelmetlenül érezte magát. Őszintén bevallom, fél óra-óra huzamosabb használat után kicsit rosszul is lettem, némi émelygés és hányingerem is lett. Persze kaptunk adrenalint rendesen, szárnyaltunk New York felett, majd lemerültünk a tenger aljára egy kis cápa túrára.

Szavakkal tényleg nehéz leírni, mennyire frenetikus élményt nyújt ez a világ. Azt viszont meg kell jegyezni, hogy van hová még fejlődni. A videók a legtöbb esetben nem annyira tűélesek, mint az elvárnánk, persze itt nem minden esetben a telefon a felelős ezért, hanem a kamera, amivel rögzítették. Ez persze idővel egyre jobb lesz majd, így emiatt nem kell aggódni. A másik negatívum, hogy a telefon akkumulátora képes 0%-ra merülni nagyjából 1 óra játszás után a virtuális valóságban, sőt adott esetben annyira felforrósodik, hogy jelez is, hogy kicsit pihentessük a dolgot és hagyjuk lehűlni a telefont. Ez persze érthető is, hiszen kőkeményen megizzasztja a processzort.

Játékokat nem nagyon próbáltunk a Gear VR-rel, mert a legtöbb ilyen több ezer forintba kerül, viszont a kínálatot nézve azért van pár alkotás. Ilyen például a népszerű Temple Run, de találunk bowlingos, autóversenyzős, lövöldözős fajtákat is, sőt egy kontrollerrel tényleg új távlatokat nyithat meg ez a technológia.

Összegzés

A virtuális valóság ezerrel dübörög már, amit hazánkban még annyira nem érzünk, viszont Amerikában egyre több 360 fokos mozgóképes anyag érkezik nap mint nap. Az egész dolog most még nagyon futurisztikusnak tűnik, viszont döbbenetes élményt nyújt mindenki számára. A valóságtól olyannyira képes kizökkenteni az embert, hogy könnyen válhatunk függővé, ha egyszer kipróbáljuk.

A Samsung Gear VR ár-érték arányban az egyik legjobb választás napjainkban, hiszen ha rendelkezünk Samsung Galaxy S6 vagy annál újabb okostelefonnal, akkor csupán egy 40 ezer forintos beruházással már kipróbálhatjuk a virtuális valóságot. Ha pedig azt nézzük, hogy 10-20 ezer forintért árulnak egy tokot, ami nem csinál semmit, akkor ez az összeg igazából nem pénz érte, nemde?

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá