Még idén érkezhetnek az összehajtható mobilok

0 1,048

A Samsung, a világ vezető televízió és okostelefon gyártójaként évek óta élen jár az innovációban. A cég 2010-ben a világon elsőként dobta piacra az első Super AMOLED kijelzővel felvértezett okostelefonját, 2015 elején pedig a Galaxy S6 edge személyében azt is megmutatták, hogy az ívelt kijelző milyen hasznos funkciókkal is kecsegtet a felhasználók számára. A legújabb beszámolók alapján a cég pedig egy újabb érdekességgel kíván előrukkolni az idei évben.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy egy bizonyos Project Valley készülék fejlesztésén dolgozik a dél-koreai vállalat, mely egy olyan összehajtható készüléket takarna, amiben egy hajlítható OLED kijelző kapna helyet, azaz a telefon mindkét oldalán lenne képernyő és a zsanéroknál pedig nem szakadna meg. A spekulációk akkor azt mondták, hogy 2016 elején, várhatóan a CES keretében hullhat le erről a lepel. Nos, a rendezvényen a Samsung már minden újdonságát bemutatta a nagyközönség számára, azonban erről bizony nem esett szó.

A legfrissebb beszámolók alapján viszont aggodalomra semmi ok, ugyanis a készülék már tesztelés alatt van. A HSBC elemzői szerint a készüléket 2016 második felében ismerhetjük majd meg és akár az év végén is piacra kerülhet. Mi már nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy milyen is lehet egy ilyen készülék, hiszen a piacon jelenleg még nincs hasonló, így roppant érdekes már a koncepció is.

Forrás: SamMobile

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá