A Samsung adta el a legtöbb okostelefont az előző negyedévben

0 503

A Samsung mobilos szegmense ismét egy remek évet zárhat, hiszen a legfrissebb beszámolók alapján a dél-koreai vállalat adta el a legtöbb okostelefont a világon 2015 harmadik negyedévében. Míg a Samsung a piac 25,6 százalékáért felel, addig a dobogó második helyén természetesen a legnagyobb konkurens, az Apple áll, aki pedig 14,5 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik.

De nézzük, hogy a két legnagyobb cég után kik azok, akik szintén próbálnak előre törni. A TOP 5-ben találjuk a Huawei-t 7,4 százalékos részesedéssel, akit a Lenovo követ 4,8%-kal, de az LG is a nyomában a maga 4,5 százalékával. Az elmúlt idők egyik legjobban feltörekvő cége, a Xiaomi pedig 3,8 százalékos piaci részedéssel zárta a harmadik negyedévet. A Sony és a Microsoft viszont csupán a 11. és 12. helyen szerepel. Az előbbi 2%-kal, az utóbbi pedig csupán 1,7 százalékkal.

További érdekesség, hogy összességében az elmúlt negyedévben mintegy 331,9 millió okostelefont szállítottak le világszerte. Ez pedig jelentős, mintegy 7,7 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ha pedig az előző év negyedévével vetjük össze a mostanit, akkor pedig 10,5 százalékos a növekedés. A jelentésből az is kiderül, hogy az utolsó negyedévre közel 400 milliós darabszámot prognosztizálnak.

Forrás: Digitimes

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá