Megjelent a KLM alkalmazása a Gear S2 okosórára

0 609

A KLM Holland Királyi Légitársaság bemutatta Samsung Gear S2 és Gear S2 Classic készülékekre fejlesztett applikációját. Az Samsung legújabb okosórájával rendelkező utasok ezáltal a csuklójukon hordhatják a legfontosabb utazási tudnivalókat.

Az Gear S2 hatalmas segítséget nyújthat az utasoknak. Az utazás sokszor stresszes, különösképp maga a repülés, illetve az azt megelőző folyamat. A KLM kifejezetten a Samsung okosórára készített applikációja releváns szolgáltatásokat mutat az utasoknak az indulás napján, mint például a beszállásig hátralevő idő, a beszállókártya, vagy az esetleges repüléssel kapcsolatos módosítások. Az applikációnak köszönhetően az utasok a legfrissebb információkhoz juthatnak hozzá.

KLM-Gear-S2-app

A becsekkoláshoz az Gear S2 készülékkel rendelkező utasnak csak meg kell érintenie a képernyőt, és már el is tudja menteni a beszállókártyáját, amit ugyanilyen egyszerűen elő is tud hívni a beszállásnál. Ezen felül a repülés időtartama alatt az applikáció mutatja az utazásból hátralévő időt. A repüléssel kapcsolatos infók és a kapcsolódó szolgáltatások mellett az applikáció egyedi funkciókat is tartalmaz, melyek a KLM Flying Blue törzsutas program tagjai számára érhetők el.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá