A Galaxy S7-be Sony optika kerülhet

0 526

Eddig arról szóltak a pletykák, hogy a Samsung következő generációs Galaxy S7 készülékeiben a egy 20 megapixeles ISOCELL szenzor kerülhet majd, mely a Galaxy S6-ban található 16 megapixeles optika egy továbbfejlesztett változata. Ám úgy tűnik, hogy a Samsung szemet vetett az Xperia Z5 okostelefonokban található lencsére, mely jelenleg a piacon kapható legjobb optika, így érthető, hogy a dél-koreai óriás is ezt szeretné a legújabb mobiljaiban viszontlátni.

A Sony IMX300-as szenzor, mely jelenleg az Xperia Z5-ös modellekben található, a DxOMark tesztjei szerint hihetetlen jó képeket készít és szinte minden mobiloptikát megelőz. A 192 pontos hibrib autófókusz rendszernek köszönhetően a fókuszálás mindössze 0,03 másodpercet vesz igénybe, így pillanatok alatt lesz éles a téma. Egy ilyen szenzor persze a Galaxy S7 számára is jól jönne, hiszen a felhasználók számtalan képet készítenek nap mint nap, így a Samsungnak fontos, hogy a lehető legjobb hardvert adja a vásárlóknak.

A probléma csupán annyi, hogy a Sony elvileg csak az Xperia-széria számára kívánta elérhetővé tenni a szenzort, így a Samsung állítólag komoly tárgyalásokat folytat annak érdekében, hogy a cég legújabb zászlóshajója, a Galaxy S7 is megkaphassa az optikát. Ám ha a Sony elfogadja az üzletet, akkor az számár is jövedelmező lesz, hiszen a várhatóan januárban debütáló okostelefonból több millió példány fog elkelni.

Forrás: SamMobile

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá