Így készül a Samsung Galaxy S6 edge lenyűgöző ívelt kijelzője

0 2,066

Úgy tűnik a dél-korai cég most nagyon eltalálta a formatervet a legújabb generációs Galaxy S-szériával, ugyanis bombasiker, az emberek egyenesen imádják az új csúcskészülékeket. A legnagyobb érdeklődés természetesen a Samsung Galaxy S6 edge-et övezi, ugyanis ez az első olyan okostelefonok, mely egy teljesen egyedi, mind a két oldalán ívelt kijelzővel rendelkezik. A Samsung legújabb videójában pedig magába a gyártásfolyamatba enged bepillantást a rajongóknak.

A Galaxy S6 edge kijelzőjének, illetve az üvegnek az előállítása természetesen jóval több időt vesz igénybe, mint a hagyományos készülékek esetén. Legutóbb arról számoltunk be, hogy a cég a hirtelen jött népszerűség hatására kénytelen egy új gyárat is nyitni annak érdekében, hogy ki tudja szolgálni a megrendeléseket. Ez érthető is, hiszen a speciális kialakítású kijelzőnek az előállítása még egy új folyamatot igényel, így több időbe telik egy-egy panel legyártása.

A Samsung legújabb videójából viszont a fanatikusok is bekukkanthatnak a kulisszák mögé és megcsodálhatják, hogy miként születik meg ez a lenyűgöző megjelenítő. Ennek köszönhetően például azt is megtudhatjuk, hogy a gyárban a Gorilla Glass üveget 800°C-ra hevítik, majd ezt követően hajlítják meg, és így kapja meg ezt az egyedi formát a készülék.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá