Samsung Portable SSD T1: brutális sebesség parányi méretben

0 4,059

A hordozható HDD meghajtók kora mondhatni lejárt és szép lassan kezdenek nyugdíjba vonulni, és helyüket az ultragyors és hangtalan hordozható külső SSD-k veszik át. Ez persze érthető is, hiszen idővel egyre nagyobb és nagyobb méretű fájlokat kell majd kezelnünk, ami a nagyobb írási és olvasási sebességet is megköveteli annak érdekében, hogy zavartalanul folytathassuk a munkánkat.

Itt jönnek képbe a hordozható SSD-k, amiknek köszönhetően bárhova magunkkal vihetjük a fontos dokumentumainkat és még a villámgyors sebességről se kell lemondanunk, így produktivitásunkon nem esik csorba. A kínálat egyelőre még csekély, a gyártók még csak most kezdik el az ilyen eszközök gyártását, és persze az árazással is még barátkozni kell, viszont a jövő kétségkívül ebben van.

A Samsung természetesen a vásárlói számára már elő is rukkolt saját megoldásával, mely a kategóriájában az egyik legjobb választás lehet, legalábbis ami a sebességet illeti. A cég még az év elején Las Vegasban megrendezett CES-en, a világ egyik leghíresebb szórakoztatóelektronikai kiállításán rántotta le a leplet a vadonatúj Portable SSD T1 nevű hordozható adattárolójáról, mely amellett, hogy akár 1 terabájtos változatban is elérhető, kisebb mint egy szabványos névjegykártya. A napokban ezt az apró eszközt sikerült leteszteltünk, mely teljesen lenyűgözött minket.

Samsung Portable SSD T1

A T1 motorháztetője alatt a Samsung 850 EVO széria alapja található. Bizony, a mérnököknek és fejlesztőknek sikerült a 2,5 hüvelykes alapértelmezettnél egy sokkal kisebb készülékházba bepréselni, úgy, hogy minden olyan funkciót megkapott, ami a 850 EVO-val érkezett. A T1 korszakalkotó V-NAND technológiája a teljesítmény és megbízhatóság új szintjét nyújtja, amit a sík NAND memória mellett lehetetlen elérni.

Külső

A T1 egyik legnagyobb előnye, hogy szó szerint bármikor zsebre vághatjuk. A készülék 53 mm széles és 71 mm magas és csupán 9,2 mm vastag, amihez egy pillekönnyű, mindössze 30 grammos súly társul. Láthatjuk tehát, hogy bizony egy nagyon kompakt méretről beszélünk, amit szinte bárhova magunkkal vihetünk, hiszen sok helyet nem foglal el a táskánkban, de akár a zsebünkben is mindig ott lapulhat, így szükség esetén mindig kéznél lehet.

Samsung Portable SSD T1 hands on

Belső

A készülékház alatt persze brutális teljesítmény lakozik. A Samsung Portable SSD T1 számítógépünkkel USB 3.0-nál technológiával kapcsolódik, amely esetén akár 450 MB/s-os adatátviteli sebességet is elérhetünk a TurboWrite Technológiának köszönhetően, tehát 1 GB-os állomány átmozgatása két készülék között nem vesz 3 másodpercnél több időt igénybe.

A specifikációk pedig a való életben is helyt állnak, ugyanis kipróbáltuk, és tényleg hozza a gyakorlatban is az elvártat. A teszt kedvéért egy 2600 fényképből és videóból álló mappát másoltunk át a számítógépről a T1-re. A 12,6 GB-os mappát mintegy 40 másodperc alatt sikerült átmásolnia a készülékre.

Samsung Portable SSD T1 Blackmagic speed test

Ezután a Blackmagic sebességmérő alkalmazását is lefuttattuk a Samsung Portable SSD T1-en, ahol több különböző méretű állománnyal is megmértük, de összeségében 400-430 MB/s-os sebességet értünk el, amivel teljes mértékben meg voltunk elégedve.

Szoftver

Külön érdekesség, hogy a Samsung a T1 esetében a legfrissebb biztonsági megoldását alkalmazta, így az AES 256-bites titkosítási algoritmus használatával mindig biztonságban tudhatjuk az adatainkat. Első csatlakozásról először aktiválnunk kell a készüléket, ami annyit jelent, hogy először elnevezhetjük a külső meghajtót, majd egy jelszót is beállíthatunk annak érdekében, hogy ha idegen kezekbe kerülne, akkor anélkül ne lehessen hozzáférni a tartalomhoz.

Samsung Portable SSD T1 security

Összegzés

A Samsung Portable SSD T1 egy rendkívül apró, ám bitang gyors hordozható SSD, mely véleményünk szerint ár/érték kategóriában az egyik legjobb választás. Ami az írási/olvasási sebességet illeti szinte a listavezető, ugyanis a konkurensek közül azt tapasztaltuk, hogy csupán pár készülék éri el a 450 MB/s-os olvasási sebességet, az olvasási sebességnél viszont egyik sem.

A Samsung Portable SSD T1 külső meghajtók 250 GB-os, 500 GB-os és 1 terabájtos változatban kerülnek forgalomba. Árát tekintve a legkisebb modell 50-55 ezer forintért már megvásárolható, míg a legnagyobb, 1 terabájtos variánsért igen borsos, mintegy 175 ezer forintot kell otthagynunk a boltban.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá