Roppant hasznos funkció érkezik a Galaxy S6-ra az Android 5.1-gyel

0 2,773

A Galaxy S6 és Galaxy S6 edge modellek jelenleg az Android 5.0.2-es verziószámú rendszerrel kerülnek a boltok polcaira, azonban korábban már felröppent a hír, hogy a Samsung már gőzerővel dolgozik azon, hogy az 5.1-es verzióra frissíthessék majd az újdonsült vásárlók a készülékeiket. A frissítés amellett, hogy javítja a Wi-Fi problémákat és a memóriaszivárgásokat, egyéb újdonságokkal is kecsegtet majd a felhasználóknak.

Az egyik ilyen újítás, hogy immár több fiókot is létre tudunk majd hozni, ezáltal a család mindegyik tagja használhatja majd a saját ízlése szerint a telefont, a másik érdekesség pedig a Guest Mode, azaz a vendég üzemmód, mely végre a Galaxy S6 és Galaxy S6 edge készülékeken is elérhetővé válik. Ennek köszönhetően lehetőségünk lesz egy vendég fiókot is beállítani, így bátran adhatjuk majd oda ismerőseinknek szeretett készülékeinket, akik ezáltal nem leshetnek majd bele a fényképeink közé és egyéb személyes dokumentumainkba.

Galaxy S6 Guest Mode

Ez a funkció persze ismerős lehet már egyesek számára, ugyanis először az Android 4.2-vel érkezett meg ez az opció, viszont első körben csupán a táblagépek számára tették elérhetővé. A Google az Android 5.0 Lollipop rendszerrel viszont ezt a funkciót már az okostelefonokra is elhozta, viszont a Samsung úgy döntött, hogy a saját modelljein nem aktiválja. Úgy tűnik hamarosan ennek vége, és az 5.1-es szoftverfrissítéssel már a Samsung készülékekre is megérkezik.

Galaxy S6 Android 5.1 multiple profile

A táblagépeken már remekül funkcionáló több felhasználói fiók ugyanúgy fog működni a legújabb TouchWiz felületen, mind a korábbi alapértelmezett gyári Android rendszereken. Az egyes felhasználók teljesen testre szabhatják majd a főképernyőt, tehát olyan alkalmazásokat telepíthetnek és helyezhetnek el, amilyet csak szeretnének, sőt ezenfelül még mindenki hozzáadhatja az ujjlenyomatát is, aminek köszönhetően a bejelentkezés is játszi könnyedséggel megy majd végbe.

Forrás: SamMobile

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá