Teszteld a Lamborghini Huracánt a Gear VR szemüvegen keresztül

0 872

Azt már sejtettük, hogy a Samsung virtuális valóság szemüvege, a Gear VR számos területen kápráztathat el minket. Legutóbb az Audi mutatta meg, hogy az Audi TT S Coupét milyen érzés lehet vezetni, melyben a Samsung Gear VR szemüveget hívták segítségül. Most pedig a Lamborghini kápráztatta el az embereket legújabb sportkocsijukkal.

A Lamborghini és a Samsung megállapodásának köszönhetően a 2015-ös Genfi Autószalonon a látogatók virtuálisan kipróbálhatták a Lamborghini Huracánt a cég virtuális szemüvegén keresztül. A dolog érdekessége, hogy a vállalat pont a tavalyi Autószalonon rántotta le a leplet a kocsiról, így az idén újra ellátogatók most már ki is próbálhatták (virtuálisan). A tökéletes élmény érdekében természetesen a megfelelő hanghatások sem maradhatnak el, melyet szintén a dél-koreai óriás Level Over fejhallgatói biztosítottak.

A Lamborghini, aki mindig is elől járt az autógyártás terén, most is elkápráztatta a vásárlóközönségét. A kiállításon résztvevők a Gear VR segítségével most bepillantást nyerhetnek, hogy mire is képes a cég legújabb járgánya. Miután felhelyezték a szemüveget a fejükre, rögtön kiválaszthatták, hogy egy hegyi szerpentinen vagy inkább egy versenypályán szerettek volna száguldani. A Samsung Level Over fejhallgatókon felhörgő 600 lóerős járgány motorhangja minden bizonnyal minden vásárlót ámulatba ejtett és egy felejthetetlen élményt nyújtott mindenkinek.

Forrás: SamMobile

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá