Nagyot nőtt az Android Lollipop elterjedsége

0 706

Megérkezett a Google legújabb statisztikája, melyből megtudhatjuk, hogy az egyes Android verziók milyen százalékot tudhatnak magukénak a tortából. A legérdekesebb azonban az Android legutolsó verziószámú mobil operációs rendszerének, az Android 5.0 – Lollipop eloszlása ebben a pillanatban. A Google az Android Lollipopot csupán fokozatos teszi elérhető az egyes készülékek esetén, így az elterjedtség jelenleg még elég halovány, viszont az utóbbi időben jelentősen nőtt.

Az Android Lollipop januárban még bele sem került a listába, hiszen akkor csupán 0,1% alatt volt a részesedése, február elejére pedig mindössze 1,6%-ra ugrott fel, ami elég szerény érték. Márciusra viszont úgy tűnik, hogy megduplázódott ez az érték, hiszen jelenleg 3,3 %-ot tudhat magáénak a Google legújabb verziószámú mobil operációs rendszere. Ez az érték viszont a közeljövőben hamarosan nagyobb ütemben nőhet, hiszen áprilisban megkezdődik a Galaxy S6 és Galaxy S6 edge forgalmazása, mely a statisztikákra is nagy hatással lesz.

Android statistic

A statisztikából ezenkívül egyéb érdekességek is kiderülnek. A dobogó első helyén a Jelly Bean áll a maga 42,6 százalékos részesedésével, ami érthető is, hiszen ez a verzió érhető el a legtöbb Androidos készülékre, őt követi a KitKat 40,9 százalékos aránnyal, mely fokozatosan csökken, köszönhetően a Lollipopnak. A lista utolsó helyén pedig az Android Froyo áll 0,4%-kal.

Forrás: Google

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá