Ennyiért vásárolhatjuk majd meg a Galaxy S6 és a Galaxy S6 edge modelleket

0 3,195

Tegnap eljött a pillanat, amire oly sokan vártak már: a Samsung leleplezte a következő generációs csúcskészülékeit. A Galaxy S-széria hatodik generációja viszont rögtön 2 modellel is debütált, így a soron következő Galaxy S6 mellett egy ívelt kijelzős Galaxy S6 edge variáns is bemutatkozott. A zászlóshajók egy alapos dizájnfrissítésen estek át, és immár nem kérdés a prémium kategóriában elfoglalt helyük. Ez persze hatással van az árra is, amiről a Galaxy Unpacked 2015 rendezvényen nem esett szó, azonban a minap kiderültek, hogy milyen árcetlit kapnak az egyes modellek.

A tegnapi eseményen a Samsung vezérigazgatója csupán annyit árult el, hogy az üdvöskék április 10-én kerülnek majd forgalomba mintegy 20 országban, amit májusban újabb régiók követnek majd. A minap a Samsung norvég hivatalos honlapján azonban már az előrendelési felület is felbukkant, amivel együtt persze az is kiderült, hogy milyen áron kaparinthatjuk majd meg őket. Ezek az árak vélhetően a több európai országban is hasonlóan alakulnak, így köztük hazánkban is ilyen készülékfüggetlen árakra lehet majd számítani.

Galaxy S6 price

A Samsung Galaxy S6 készüléket legolcsóbban 699 euróét vehetjük majd meg (átszámítva nagyjából 210 ezer Ft), ami a 32 GB-os verziót takarja. A 64 GB-os variáns 799 euróba (240 ezer Ft), míg a 128 GB-os modell 899 euróba (270 ezer Ft) kerül majd. Aki pedig az ível kijelzős Galaxy S6 edge verzióra pályázik, annak további 150 eurós felárat kell fizetni. Tehát a 32 GB-os modell 849 euróba (255 ezer Ft), a 64 GB-os 949 euróba (285 ezer Ft), míg a 128 GB-os modell már átlépi az ezer eurós lélektani határt, tehát 1049 euróba (315 ezer Ft) fog kerülni.

A forintosított árak csupán becslések, így hazai viszonylatban pedig nem kizárt, hogy pár ezer forinttal többe is kerülnek majd, mint a fent említett árak. A Galaxy S6 és Galaxy S6 edge 2015. április 10-től lesz kapható világszerte 32/64/128GB tárkapacitással fehér gyöngy, fekete zafír, arany platina, kék topáz (csak a Galaxy S6 esetén) és zöld smaragd (csak a Galaxy S6 edge esetén) színekben.

Forrás: Samsung Nederlands

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá