A spanyolok elárulták, hogy mikor debütál a Galaxy S6

0 837

A Samsung Galaxy S6-ről szinte napról-napra újabb információmorzsák érkeznek, melyekből nagyjából már össze is áll a kép, hogy milyen készülékre számíthatnak majd a rajongók a debütáláskor. Korábban a Samsung már kiküldte a sajtómeghívókat a március 1-jén megrendezésre kerülő Galaxy Unpacked 2015-ös rendezvényre, ahol minden bizonnyal a Galaxy S6-ról ránthatják le a leplet majd.

Eddig csupán azt tudtuk, hogy jövő hét vasárnap lesz az esemény, azonban most a Samsung hivatalos spanyol weboldalának köszönhetően az is kiderült, hogy mikortól kell majd a rajongóknak a képernyőkhöz tapadniuk. Nos, maga az esemény 18:30-kor kezdődik, ami hazánkban is este fél 7-et jelent, hiszen Spanyolországban is ugyanaz az időzóna van, mint nálunk. Ez persze a barcelonai MWC rendezvény előtt egy nappal lesz és csupán egy zárt körű rendezvény. Legutóbb pedig arról is beszámoltunk, hogy várhatóan már március 22-én meg is kezdődhet a Galaxy S6 értékesítése.

És hogy milyen újdonságokra számíthatunk majd ezen a napon? A hírek szerint a Galaxy S6 mellett egy Galaxy S6 Edge készülék is debütál. A készülékben egy 64 bites Snadpragon 810-es vagy az Exynos 7420 chip kaphat helyet. A készülékek előlapján várhatóan egy 5,2 hüvelykes Quad HD (2K), azaz 1440 x 2560 pixeles felbontású Super AMOLED panelt kaphat helyet, az Edge variánshoz pedig egy oldalsó, hajlított kijelző is társul majd. Kapunk még egy 20 megapixeles optikai képstabilizátorral felvértezett optikát, illetve fémvázat és üveghátlapot. Ezenkívül még számos újdonság van a Samsung tarsolyában, ami március 1-jén este fél 7-kor kiderül.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá