Beköltöztek a tévécsatornák és a hírportálok a Snapchat alkalmazásba

0 515

A fiatalabb korosztály körében igen népszerű Snapchat nemrégiben egy jelentősen frissítésen esett át, melynek eredményeképp egy új funkció is megjelent az alkalmazásban, ami többek számára okozhat örömöt. Korábban a felhasználóknak már lehetőségük volt videókat megosztani egymással, most azonban a világ televíziós csatornái és egyéb hírszolgáltatói is helyet kapnak a közösségi alkalmazásban, így már a felhasználók is naprakészek lehetne a világ történéseiből. A Snapchat ezzel a lépéssel egy teljesen új irányból próbálja megközelíteni a hírközlést, ami szerintünk zseniális lett.

A Discover névre hallgató fül alatt jelenleg 12 médium tartalmait tekinthetjük ezentúl meg, amik ugyanúgy 24 óránként frissülnek, mint az ismerősők által publikált mozgóképes anyagok. A felfedező funkciót egy suhintással varázsolhatjuk elő a Stories menüpont alatt, ahol az egyes csatornák megérintésével elindulnak a videók. A tartalmakat természetesen ugyanúgy lehet megtekinteni, mint az összes többit, tehát elég csupán a logóra helyezni az ujjbegyünket és már indulnak is a mozgóképes anyagok.

A Discovery részlegben többek között megtalálható az ESPN, a CNN, a Comedy Central, a National Geographic vagy Cosmopolitan legfrissebb, a Snapchatre szánt videója, amik között egyetlen kézmozdulattal válthatunk, így a tartalomfogyasztás és információszerzés roppant kényelmesre és gyorsra sikerült. Ennél tényleg nem is lehetne jobb, hiszen így a felhasználók is mindig az aktuális dolgokról értesülhetnek. Nektek hogy tetszik ez az új funkció?

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá