Iszonyú cuki Android reklámok érkeztek

0 1,211

Az Android Lollipop szlogenje a “Be Together, Not The Same“, azaz magyarra fordítva “Legyünk együtt, ne egyformák“. A cég már korábban megkezdte a promóciós videói terjesztését, melyben először egy Android robotra hasonlító emberek különböző helyzetben nevettetik meg a nézőket. A Google szerint jó dolgok csak akkor történnek, ha mindenki meg van hívva, utalva ezzel az Android-felhasználók sokszínűségére. Most azonban a korábbiaknál sokkal édesebb reklámvideókkal rukkoltak elő, mellyel minden bizonnyal mosolyt csalnak az emberek arcára majd.

Ahogy a Google I/O konferencián már bemutatásra került, a Lollipop a legnagyobb Android frissítés, mely több mint 5000 új API-t hoz a fejlesztőknek. A Lollipop úgy lett fejlesztve, hogy a lehető legtöbb eszközre optimalizálva legyen. Az ökoszisztéma még jobban fejlődött: ha az egyik készülékeden befejezed a munkádat, akkor a másik készüléken ott folytathatod, ahol abbahagytad. A képernyőméret ezentúl nem okoz majd gondot, hiszen ugyanaz az ismerős felület vár majd a másik kijelzőn is. A Material Designnak köszönhetően az új elemek jobban, letisztultabban néznek ki a kijelzőn mint eddig bármi más.

A minap a Google YouTube-csatornáján megérkezett a legújabb mozgóképes anyagok, melyek egy teljesen új irányból közelítik meg a mobilos platform népszerűsítését. Ezek a videók is természetesen a “Be Together, Not The Same“ kampány részei, ám az embereken túl most az állatvilágból néhány szereplőt kiragadva prezentálják a BFF (Best Friends Forever), azaz “A legjobb barátok örökre” érzést.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá