Megérkezett a Tizen-alapú Samsung Z1

0 836

A Samsung elkészítette az első Tizen operációs rendszerrel érkező okostelefonját, ami végre kereskedelmi forgalomban is kapható. A Samsung Z1 névre keresztelt a mai nap debütált Indiában. A cég elsősorban a potenciális indiai felhasználóknak szánja a készüléket, mely amellett, hogy nagyon kedvező áron kerül a boltok polcaira, egy remek alternatívát nyújt azoknak, akik szeretnének megismerkedni az okostelefon nyújtotta előnyökkel. A Tizen rendszernek köszönhetően a készülék bekapcsolása csupán pár másodpercet vesz igénybe és már használhatjuk is az alkalmazásokat.

A Samsung Z1 egy 4 hüvelykes WVGA (800 x 480 pixel) felbontású PLS TFT kijelzővel rendelkezik, a készülékház alatt pedig egy 1,2 Ghz-es órajelű kétmagos processzor tevékenykedik, melyhez 768 MB rendszermemória társul. Háttértárból alapértelmezetten 4 GB-ot kapott, azonban microSD kártyával ez az érték természetesen tovább bővíthető maximum 64 GB-tal. A Tizen 2.3-as verziószámú operációs rendszerrel érkező készülék hátlapján egy 3,1 megapixeles optika csücsül, míg előlapi kamerája csupán 0,3 megapixeles (VGA).

Z1

A készülék egy 1500 mAh-os akkumulátort kapott, ami minden bizonnyal képes lesz akár több napig is kiszolgálni a készüléket. A specifikációk között található még a 3G, Wi-Fi és a Bluetooth. Az érdekesség, hogy dél-koreai gyártó olyan újdonságokat is belepakolt a rendszerbe, mint például az Ultra Saving Power üzemmód, mellyel elsőként a napjainkban kapható Android rendszerű készülékeknél találkozhattunk.

A Samsung Z1 árát tekintve 5700 indiai rúpiáért kerül forgalomba, ami nagyjából 25 ezer forintnak felel meg. Ha megnézzük, ár-érték arányba ez elég jó választás lehet a helyi lakosoknak, hiszen pénzükért egy olyan készüléket kapnak, amin kényelmesen böngészhetnek a neten, nézhetnek videókat és még számos szórakozási lehetőséget kapnak.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá