Január elején debütálhat a Galaxy S6

0 748

Annak ellenére, hogy a Samsung általában február-március környékén szokta leleplezni a nagyvilágot előtt a legújabb generációs Galaxy S-széria készülékeit, úgy néz ki, hogy most változtat a menetrenden és akár január első hetében bemutathatja a Galaxy S6-os készülékét, aminek a helyszínét a Las Vegasban megrendezésre kerülő 2015-ös CES szórakoztatóelektronikai kiállítás adhatja. Korábban már beszámoltunk róla, hogy fontos sajtóeseménnyel készül a Samsung január elején, így ha igazak a pletykák, akkor minden bizonnyal a következő generációs Galaxy S készülék bejelentésére számíthatunk.

A dolog érdekessége, hogy rögtön nem is egy, hanem két készülékkel rukkolna elő: egy Galaxy S6, illetve egy oldalsó, hajlított kijelzővel felvértezett variánssal is, akárcsak a Note 4 és Note Edge esetén. A hírek szerint a Samsung mintegy 45 millió darab készülék értékesítését tervezi, melyből 10 millió a hajlított kijelzős modell lenne. Ha valóban igazak a pletykák, akkor a premiertől csupán pár hét választ el minket és a Samsung ezzel komoly lépéselőnyre tenne szert.

Az eddigi információink szerint a Galaxy S6 motorháztetője alatt egy 64 bites architektúrájú nyolcmagos Snapdragon 810-es vagy Exynos 7420-as SoC tevékenykedhet majd. Az értelemszerűen Android Lollipoppal érkező készülék rendszermemóriából 3 GB-ot kap majd, beépített háttértárból pedig 32 GB-ot. Optika terén további fejlődés figyelhető meg, hiszen ha minden igaz a Galaxy S család hatodik tagja hátlapján egy 16 vagy 20 megapixeles szenzor figyelhet majd, előre pedig egy 5 megapixeles egység kerülhet.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá