A Samsung már készíti az iPhone 6S-be a processzorokat

0 1,577

Korábban már beszámoltunk róla, hogy egy olyan megállapodás született a Samsung és az Apple között, melynek értelmében a következő generációs Apple iPhone és iPad készülékekbe a Samsung fogja szállítani a processzorok legnagyobb százalékát. A Samsung jelenleg az Apple iPhone 6 és Plus készülékeiben található A8-as processzor mintegy 30 százalékáért felel, a maradék 70 százalékot pedig a TSMC állítja elő. Úgy látszik most viszont a Samsung ismét nagyobb szerepet játszik a cupertinói cég életében és újra az első számú beszállítóvá válhat.

A hírek szerint viszont a következő generációs chip, az A9 egy új, 14 nanométeres FinFET gyártástechnológiával készülne, mely 35%-kal energiatakarékosabb és 20%-kal gyorsabb processzorokat eredményezne a korábbi generációhoz képest. A legújabb információk szerint pedig a Samsung a texasi Austinban található gyárában már meg is kezdte a processzorok előállítását. Igaz, az iPhone 6S bemutatására még kevesebb mint egy év van hátra, ám a prototípusok teszteléséhez már most szüksége lehet az Apple-nek a chipekre.

A dolog érdekessége, hogy a Samsungnak jelenleg 2 üzeme van (austini és a giheungi), ami kifejezetten a processzorok előállítására lett felkészítve, de ismeretlen okok miatt az A9-es chip kizárólag Austinba, Texas államban található gyárban készül majd, mellyel sikerül amerikai területen tartani az előállítást. A kifejezetten Apple chipek gyártására koncentráló austini üzemben 2012 végén kezdték meg a munkát mintegy 3,9 milliárd dollár befektetéssel. Most, hogy még szorosabbá vált a kapcsolat az Apple-lel, remélhetőleg újból fellendülnek a dél-koreai cég bevételei.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá