Bemutatkozott a Galaxy Grand 3

0 827

A Samsung úgy néz ki készen áll arra, hogy piacra dobja a Galaxy Grand 2 méltó utódját – mely egyébként a cég egyik legnagyobb számú eladását generálta az év első felében. Az értelemszerűen Galaxy Grand 3 néven debütáló készülék még hivatalosan nem lett bejelentve, azonban a napokban felbukkant a TENAA, azaz a kínai hírközlési hatóság weboldalán, melynek köszönhetően a specifikációk is napvilágra kerültek.

A SM-G7200-as típusjelzésű készülék előlapján egy 5,25 hüvelykes HD felbontású kijelzőt kap, akárcsak az elődje. A készülék hátlapján egy 13 megapixeles optika csücsül majd, míg előlapi kamerájának felbontása 5 megapixel, tehát bátran lehet majd szelfiket készíteni, míg a háttértár bírja. A Galxy Grand 3 motorháztetője alatt egy 64 bites 1,2 Ghz-es órajelű négymagos Snapdragon 410-es duruzsol majd, RAM-ból pedig 1,5 GB-ból kell gazdálkodnia a rendszernek. A telefon háttértára 16 GB, ám microSD kártyával ez az érték további maximális 128 GB-tal növelhető.

Samsung Galaxy Grand 3

Az Android 4.4.4 KitKat operációs rendszerrel érkező Galaxy Grand 3 fizikai méreteit nézve 146 mm magas, 74,8 mm széles és 7,95 mm vastag, súlyát tekintve pedig 140 grammot nyom papíron. Arról egyelőre nincsenek információk, hogy mikor és mennyiért jelenik majd meg a Galaxy Grand 3, de szinte biztos, hogy idén már ne számítsunk rá. A készülék fekete és fehér színben lesz majd kapható, viszont az sincs kizárva, hogy a dél-korai cég több színben is piacra kívánja dobni majd.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá