Ennyiért lehet a miénk a Samsung virtuális szemüvege

0 1,480

A 2014-es berlini IFA szórakoztató elektronikai kiállítás talán egyik legérdekesebb bejelentései a Samsungtól érkezett, a Galaxy Note 4 mellett mutatta be a cég első saját fejlesztésű virtuális valóságot lehetővé lévő eszközét, a Gear VR-t. Most viszont végre megjelent és kiderült, hogy mennyiért juthatnak hozzá az amerikai lakosok.

A Samsung Gear VR “Innovator Edition” első körben az amerikai mobilszolgáltatók közül a AT&T-nél érhető el 200 dollárért (tehát nagyjából 50 ezer forintért), illetve a Samsung hivatalos amerikai webshopján is lecsaphatnak rá az ottani lakosok. Érdemes azonban megjegyezni, hogy a modell nevében lévő Innovator’s Edition-ből sejthetjük, hogy nem igazán az átlag felhasználókat kívánják vele megcélozni a Samsung. Leginkább a fejlesztőknek szánják első körben, melyhez az Oculus Mobile SDK-t is adják a csomagban, amivel mindenki fejleszthet rá olyan alkalmazásokat, amilyet elképzelt. Ha szeretnénk hozzá egy Bluetooth-os gamepadot, akkor pedig 249 dollárt kell otthagynunk a boltban.

A Samsung Gear VR érdekessége, hogy nem egy teljesen önállóan működő eszköz lesz, hanem egy olyan kiegészítő, amelyhez szükséges egy Galaxy Note 4 okostelefon is, ami biztosítja a kijelzőt. A Gear VR-hez csatlakoztatott Note 4 szenzorai érzékelni fogják a fejmozgást, a Quad HD felbontású 5,7 hüvelykes Super AMOLED kijelzőn pedig követhetjük majd a virtuális valóságot. Ezáltal, aki ki szeretné próbálni ezt az élményt, annak még szüksége van egy Galaxy Note 4-es készülékre is.

Fotó/Forrás: 9To5Google

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá