Elképesztő növekedés várhat a videóforgalomra 2020-ig

0 549

A videóforgalom várhatóan a mostani tízszeresére növekszik 2020-ra a teljes mobiltelefonos adatforgalomban, s ezzel párhuzamosan a videónézésre alkalmas eszközök is gyorsan fejlődnek – mondta Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója kedden Budapesten sajtóbeszélgetésen.

A svéd távközlési cég legfrissebb, egész világra kiterjedő mobilitási jelentésének eredményeit bemutató eseményen elmondta: 2020-ra a mobil adatforgalom több mint felét a közösségi médiában, reklámokban megjelenő, valamint a valós idejű (streaming) videók megtekintése adja. Az, hogy főleg a fiatalabb korosztály nyitott erre, mindenképp felfelé fogja húzni a piacot a jövőben – közölte.

A képernyőfelbontás növekedése, a hálózati technológia fejlődése együttesen egyre nagyobb adatforgalom fogyasztását teszi lehetővé – jegyezte meg.

Míg a mobiltelefonos GSM technológiának 10-15 év kellett ahhoz, hogy elterjedjen, a 3G-nek már lényegesen kevesebb – mondta Jakab Roland. A még újabb, gyors internetezést lehetővé tevő 4G/LTE technológiával a lefedettség a 2013-as 20 százalékról 2020-ra a világ teljes népességének 70 százalékát éri el. Az előrejelzés szerint 2020-ig az előfizetések 90 százaléka szélessávú mobil előfizetés lesz a világon és a lakosság 90 százalékának lesz mobiltelefonja – közölte.

Kifejtette: Közép-Európára jellemző, hogy sokkal több előfizetés van, mint ahány ember, itt 145 százalékos a mobiltelefon elterjedtsége a lakossághoz képest. Ennek oka, hogy költségtakarékosság miatt sokan több szolgáltatónál is szerződést kötnek és kihasználják a hálózatokon belüli kedvezőbb díjakat – mondta.

A mobilitási jelentés szerint a 2014 harmadik negyedévében eladott összes mobiltelefon mintegy 70 százaléka okostelefon volt, egy évvel korábban még csak 55 százalékos volt ez az arány. Azonban az, hogy az okostelefonok ma még csak 37 százalékát teszik ki a mobil előfizetések teljes számának, mutatja, hogy az ágazatban még mindig rejlenek növekedési lehetőségek – jegyezte meg. Várhatóan 2016-ra az okostelefonok száma meghaladja az alapkategóriás készülékek számát világszerte – tette hozzá az Ericsson Magyarország ügyvezetője.

Gódor István, az Ericsson tudományos munkatársa, aki részt vett a jelentés elkészítésében, elmondta, az 5G technológia kereskedelmi bevezetése 2020-ra tehető. Ez már nemcsak a meglévő technológiák, például a 4G továbbfejlesztése, magába foglalja például a felhőalapú technológiákat is.

Az 5G egy olyan platform, ami teljes mértékben kiszolgálja a hálózatba kapcsolt társadalom igényeit, biztosítja az egyes technológiák közötti átjárhatóságot – mondta. Több ezer új felhasználási terület nyílhat meg a segítségével, például a gépek közötti kommunikáció az egészségügyben, a szenzorokkal felszerelt okos otthonokban, valamint a közúti forgalom biztonságának növelésében.

A mobilitási jelentést (Mobility Report) évente két alkalommal adja ki az Ericsson, a jelentés alapjául szolgáló adatokat a világ összes nagy régiójában a több mint 100 élő hálózaton végzett rendszeres forgalmi mérések adják.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá