Itt a Facebook Groups applikáció

0 877

A napokban a Facebook egy vadonatúj alkalmazása jelent meg a Google Play kínálatában, melyben a hangsúlyt a csoportokra, azon belül is a csoporton belüli egyszerűbb kommunikációra helyezik. A Facebook Groups mobilos applikációval az eddigieknél sokkal gyorsabban és egyszerűbben érhetjük el a csoportjainkat, amiben benne vagyunk, és persze a posztolás is könnyebbé válik.

A Facebook Groups elindítását követően kizárólag a Facebook-csoportainkat láthatjuk egy helyen a kijelzőn. A gyakran látogatott csoportokat az alkalmazás értelemszerűen előre helyezi, így azok egyből szem előtt lehetnek. A csoportok között kedvünkre lapozgathatunk, de ezenkívül lehetőségünk van új csoportokat is létrehozni, amennyiben úgy döntünk. Ha szeretnék akár a főképernyőre is kitehetjük a kedvenceinket.

A beállítási lehetőségek között korlátozni tudjuk az egyes csoportoktól érkező értesítéseket is. Ennek segítségével ideiglenesen kikapcsolhatjuk az értesítéseket, és csupán egy csoport számára korlátozhatjuk. Ha például egy fontos beszélgetés zajlik az egyik csoportban, és erről mindenképp szeretnénk értesítést kapni, amint egy új bejegyzés kerül bele, de a többi csoport értesítéseit ki szeretnénk ideiglenes kapcsolni, akkor természetesen ennek semmi akadálya.

facebook-group-app

A program legérdekesebb része azonban az, hogy a kedvenc csoportokat akár a főképernyőre is kitehetjük, melyet ezáltal csupán egy gombnyomással érhetünk el. A csoportokat természetesen az alapértelmezett Facebook alkalmazásban is elérhetünk, viszont a készítők ezzel egy gyorsabb elérést szerettek volna adni a felhasználóknak. A Facebook Groups alkalmazás ingyenesen érhető el a Google Play kínálatában.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá