Jövőre érkeznek a hajlítható kijelzős Samsung készülékek

2 2,428

A hajlítható kijelzők egy ideje már foglalkoztatják az emberek gondolatait, azonban a Samsung most olyan kijelentést tett, melyet érdemes lehet a versenytársaknak is komolyan venniük és felkötni a gatyájukat, különben hamar egyeduralomra tehet szert ezen a téren. A tervek szerint a dél-koreai óriás a jövő évben számos hajlítható kijelzős modellt kíván felsorakoztatni, melyeket akár félbe is lehetne hajlítani.

Mindezekről Lee Chang-hoon, az üzleti stratégiai csoport alelnöke beszélt. Elmondása alapján a következő év végére a Samsung mintegy 30-40 ezer hajlítható megjelenítőt kíván gyártani. Hozzátette, hogy ha a tervek jól alakulnak, akkor 2015 végére már egy olyan készülékkel is elő tudnak rukkolni a vásárlók számára, ami már egy ilyen panellel érkezik. Ezzel a lépéssel pedig 2016-ig szinte biztos, hogy egyeduralkodóvá válik ezen a területen, és az sincs kizárva, hogy a konkurencia eszközeibe is ő szolgáltathat ilyen kijelzőket, mellyel együtt a legnagyobb beszállítóvá avanzsálhat.

A Galaxy Note Edge ennek csupán egy előfutára volt, hiszen ott csupán hajlított a kijelző, nem hajlítható, ám úgy látszik a piac jól fogadta ezt a kezdeményezést és vevők az ilyen féle újításokra. Lee azt is elmondta, hogy megpróbálják az AMOLED panelek gyártási költségeit redukálni, hiszen az ilyen kijelzők előállítása jelenleg jóval drágább, mint egy LCD megjelenítő. A másik indok pedig, hogy még több partnert szerezzenek maguknak és fellendítsék a részleg iránti érdeklődést.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

2 hozzászólás

Szólj hozzá