Vajon mire készül Mark Zuckerberg a Samsunggal?

0 694

A minap Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója és vezérigazgatója Szöulba látogatott, hogy a Samsung alelnökével, Lee Jae-yonggal tárgyaljon egy jövőbeli projektről. A közös fejlesztés gyümölcse egyelőre még nem publikus, de egyes pletykák szerint a két óriásvállalat egy közös mobilkészülék tervezését tűzte ki célul.

Az elképzelés nem is ragaszkodik el annyira a valóságtól, hiszen Zuckerberg már korábban is szeretett volna egy saját készülékkel előrukkolni. Ennek korábban már voltak előjelei, mint például a HTC First, amely a várakozásokkal ellentétben nem aratott jelentős sikereket.

De példának okáért ott volt a Facebook korábbi próbálkozása szoftver fronton is, a saját fejlesztésű Facebook Home, mely az androidos készülékek képernyőzárát és főképernyőjét cserélte le egy facebookos verzióra. Ez szintén csupán ideig-óráig kápráztatta el a felhasználókat, akik nem sokkal később el is távolították a programot a készülékükről.

Noha mindenki egy vadonatúj készülék eljövetelét prognosztizálja, lehet hogy rossz helyen tapogatózunk. Lehet, hogy a két vezető találkozásának oka egy olyan mobilos szolgáltatás, amire senki sem számít és ami mindkét fél számára jelentős előrelépés lehetne a piacon. Hogy született-e együttműködés a meeting alatt, azt jelenleg még nem tudni, de amint újabb hírmorzsák kerülnek napvilágra, nyomban beszámolunk majd róla.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá