Komolyan védhetik jövőben az internetezők jogait

0 492

Az internethasználók alapvető jogait, valamint személyes adataik kiemelt védelmét fekteti le az a tizennégy pontos charta, amelynek vázlatát hétfőn mutatták be az Európai Uniónak a római parlamentben az alapvető jogokról tartott tanácskozásán.

Az olaszul Internet-jogok chartája című dokumentumot angolul és franciául is bemutatták be a római képviselőházban. Laura Boldrini, az olasz alsóház elnöke kezdeményezte a dokumentum kidolgozását. Erre különbizottságot állított fel Stefano Rodota olasz alkotmányjogász vezetésével.

A charta az internetet használók egyetemes jogait tartalmazza. Ezek között szerepel az internethez való hozzáférhetőség joga, valamint a személyes adatok védelme. Utóbbi esetében a dokumentum hangsúlyozza az adatok sérthetetlenségének, megváltoztatásának, valamint végleges kitörlésének jogát is. A charta kitér arra, hogy interneten mindenkinek joga van névtelenséghez, a biztonsághoz és a diszkriminációk vagy korlátozások elkerüléséhez.

“A charta azt mondja ki, hogy az internetet használó személyeknek több joguk van, mint magának a hálózatnak” – hangoztatta Stefano Rodota.

A charta vázlatáról október 27-én internetes népszavazást tartanak (camera.civi.ci/) az egész EU-ból várva a véleményeket és javaslatokat.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá