Megnyílt Berlinben a világ legnagyobb elektronikai vására

0 1,714

Megnyílt pénteken Berlinben a nagyközönség előtt az IFA, a szórakoztató és háztartási elektronika legnagyobb kiállítása és vására. Az idei, 54. vásáron majdnem 60 országból 1538 kiállító mutatja be újdonságait, ami a tavalyi 1493 után új történelmi csúcs. A berlini vásárvárosban rendezett kiállítás területe is minden korábbinál nagyobb, 150 ezer négyzetméter. Rekordot dönthet a vásáron kötött szerződések összértéke is, a rendezők várakozása szerint a szakmai napokkal együtt nyolcnapos, szeptember 10-ig tartó rendezvényen a karácsonyi szezonra készülő gyártók és kereskedők 4 milliárd euró értékben kötnek üzleteket, ami 200 millió eurós növekedés 2013-hoz képest.

Az első IFA-t 90 éve, a rádiózás hőskorában rendezték, innen származik a vásár eredeti neve: nemzetközi rádiózási kiállítás (Internationale Funkausstellung). Az 1924-es vásáron 242 kiállító vett részt, termékeikre, köztük detektoros vevőkészülékekre, csöves rádióberendezésekre és fejhallgatókra 180 ezren voltak kíváncsiak. A kiállításon azóta is a világújdonságokat mutatják be, de már nemcsak a szórakoztatóelektronikai fejlesztéseket, hanem háztartási gépeket is, a rendezvény neve ezért már csak egyszerűen IFA. A jubileumi vásárra 240 ezren látogatnak el a szervezők szerint.

Az IFA fő témái nem sokat változtak tavalyhoz képest, továbbra is az okostelefonok és az úgynevezett hordható okos termékek – órák, szemüvegek -, a telefon (phone) és a táblagép (tablet) készüléktípus ötvözetét jelentő phabletek, az egymással kommunikáló háztartási berendezések – az “okos otthon” – és az Ultra-HD felbontású televíziók és monitorok állnak a középpontban.

Tavalyhoz hasonlóan ismét a Samsunghoz fűződik az első jelentős világpremier, a dél-koreai gyártó a Galaxy Gear okosóra után most a Gear VR nevű, a virtuális valóságot közvetlenül a használó szeme elé vetítő adatszemüveget mutatta be.

A televízióknál a legnagyobb újdonság a nagyon nagy méretű és ívelt, Ultra-HD felbontású OLED-képernyő. A háztartási gépeknél változatlanul a hálózatba szerveződés a kulcsfogalom. Bemutattak például olyan kávéfőzőt, amelynek mobil készüléken – okostelefonon, táblagépen – lehet utasítást küldeni arról, hogy milyen erősségű legyen az ital, és bemutattak konyhai mérleget, amely a mért adatokat automatikusan továbbítja a felhasználó telefonjára.

Szakértők szerint az új technológiák többsége a bevezetés kezdeti szakaszánál tart, az ívelt képernyőjű Ultra-HD-televíziók például a rendkívül magas ár miatt nem terjedtek még el széles körben, a háztartási gépek hálózatosodását pedig az gátolja, hogy a gyártók még nem dolgoztak ki közös szabványokat.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá