Kicsi a bors, de erős: itt a Galaxy S5 mini

0 1,000

Bőven vállalható csomagolásban, de áron alul kínál Galaxy S5-szerű élményt a Samsung most bejelentett Mini-je. A kistestvérben pulzusmérő is van, ráadásul ugyanúgy vízálló, mint az idei zászlóshajó.

Régóta vártuk, most végre pedig megérkezett, immár hivatalos a dél-korai gyártó idei csúcsmobiljának kisebb változata. A nem túl meglepő módon Mini névre keresztelt újdonságba a gyártó a Galaxy S5 legtöbb jellemzőjét belepakolta, úgy mint a pulzusmérőt vagy a por- és vízállóságot biztosító technikai szabványt.

kép: Samsung

kép: Samsung

Az idei Mini bár képernyő fronton és az egyéb specifikációk terén is gyengébbnek számít a nagy tesónál, azt azért nem árt tudni, hogy a gyenge kifejezés egyáltalán nem holmi gagyi minőségérzettel párosul. A gyártó meglepően korrekt módon szabta kisebbre a telefont: kijelzője 4,5 coll, amely egy 720p felbontású panelnek ad otthont. Processzora ugyan 1,4GHz-en ketyeg, de a búra alatt egy négymagos egység rejtőzik. A fotók és videók készítéséről a 16 megapixeles fényleső helyett egy fele akkora, tehát 8 megapixeles modul gondoskodik, míg a készüléken található tartalmakra 16 gigabájtnyi férőhelyet kap használója. Ez utóbbi természetesen microSD kártyával akár 64 gigabájtig is bővíthető.

kép: Samsung

kép: Samsung

A korrekt húzás egyébiránt a telefon által kínált további szolgáltatásoknál is remekül tetten érhető: a Mini megkapta a Galaxy S5-nél villantott akkumulátor kímélő funkciót is, melyet aktiválva, a telefont még több órán át nyúzhatjuk, miközben az akkumulátor egyébként már régen az utolsókat köhögi.

A Samsung hivatalos tájékoztatása szerint a Mini nemzetközi startja július közepén várható, erről pontosabb információt egyelőre azonban nem közöltek. A telefont Európában 479 euró ellenében lehet majd beszerezni.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá