Gear 2: megérkezett az újabb szoftverfrissítés

0 1,498

Egyszerre több dolgot is javít a gyártó Gear 2 okosórájához tartozó legújabb szoftverfrissítés. A pár megabájtos csomag egy új funkciót is hozott.

Még jóval korábban tette elérhetővé aktuális okosórájához tartozó szoftverfrissítését a dél-koreai gyártó, a néhány megabájtos csomagot eddig azonban csak fokozatos hullámban lehetett letölteni. A 2.2.1.2-es verzió immár viszont mindenkinek elérhető, a frissítés ráadásul hasznos dolgokat is hozott, így mindenképpen érdemes azt telepíteni.

A Gear Manageren keresztül letölthető javítás a gyártó előzetes tájékoztatása szerint kizárólag a Gear 2-vel rendelkező tulajdonosoknak lehet érdekes. A frissítési naplóban leírtak szerint az új szoftver javítja az S Health egyik legzavaróbb hibáját, telepítését követően a felhasználók beszámolója szerint pedig jóval gyorsabbá és stabilabbá is válik az említett funkció. A javítás emellett egy vadonatúj funkcióval is bővíti a Gear 2 által igénybe vehető szolgáltatásokat.

Blocking Mode | kép: sammobile

Blocking Mode | kép: sammobile.com

A Blocking Mode névre keresztelt újdonsággal egyfajta néma üzemmódra kapcsolhatunk, a funkcióval ráadásul azt is beállíthatjuk, hogy mely személytől vagy netán személyektől nem kívánunk értesítéseket kapni. A szoftvercsomagot eddig telepített felhasználók visszajelzése szerint a frissítés számos stabilitási problémát is javít, valamint lényegesen gyorsabbá is válik az óra működése.

A dél-koreai gyártó ezen héten másik órája miatt is a középpontba került: nemrég bemutatta legújabb Android Wearrel működő Gear Live nevű kiegészítőjét.

(borítókép: bubblews.com)

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá