Hamarosan érkezhet az új Android, melynek még neve sincs

0 624

A tegnap San Franciscóban megrendezett Google I/O konferencián nem csak érdekes adatokat tudhattunk meg az Androidról, hanem arra is fény derült, hogy hamarosan érkezik az új operációs rendszer, melynek jelenleg még pontos neve sincs. Azonban a siker már előre garantált, ugyanis a most kiadott információk alapján komoly szintre lép a szoftver.

 

Bár még a Kit Kat frissítést sem kapta meg az összes telefon, a Google máris a következő operációs rendszeren dolgozik, mely jelenleg az L kódnevet kapta. A kiemelt cél, hogy a fejlesztők minél könnyebben tudjanak alkotni, ezáltal ötezer új API-t lesznek képesek használni. Azonban a legfontosabb, hogy a felhasználók magukénak tudják érezni az egészet.

Éppen ezért teljesen átalakul az Android kinézete. Sokkal szebb és színesebb lesz, sok minden kap animációt árnyékot, de a kontrasztokra is nagy hangsúlyt fektetnek. Az ötleteket a való életből merítették, s ezeket próbálták meg átültetni a digitális világba. Az alábbi videón látszik, hogy nagyon jól sikerült.

Végre sokkal átláthatóbb értesítési rendszert kapunk az Android L-nél, pillanatok alatt fel tudjuk dolgozni a kapott információkat, akár a lezárt képernyőnél is. A Heads Up módban pedig akkor is megjelennek az értesítések, ha teljes képernyős alkalmazást futtatunk. Mindössze egy mozdulattal el tudjuk tüntetni, ha nem fontos, azonban ha sürgős, akkor szintén ennyi kell hozzá, hogy előtérbe hozzuk. Neked, hogy tetszik az Android L?

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá