Második fejlesztői stúdióját nyitja a Candy Crush Saga csapata Londonban

0 468

Második fejlesztői stúdióját nyitja meg Londonban a King Digital Entertainment. A csapat célja, hogy felgyorsítsa a leendő játékok fejlesztését, valamint új munkalehetőségeket biztosítson.

Az új stúdió egyébként a Covent Gardenben nyílik, pont abban az épületben, melyet előzőleg a Facebook csapata is használt. Az előző stúdióban 80 ember dolgozik, a fejlesztők pedig további 80 új munkahelyet biztosítanak majd az új irodában is, ezzel 160 fejlesztőnek adnának már munkát.

A Candy Crush Saga egyébként a múlt évben a legtöbbet eladott okostelefonos alkalmazás volt, így nem csoda, hogy a King egy egész játékcsaládot épít a márkára. Hamarosan érkezik a Bubble Witch Saga második része is az iPhone és Androidos készülékekre.

A King azért is választotta a britteket például Hollywood helyett, mert lényegesen kedvezőbbek az adózási lehetőségek, mint a filmes fővárosban. Egyébként a cégnek Londonon kívül még Stockholmban, Bukarestben, Barcelonában és Berlinben is van irodája.

“Az Egyesült Királyság remek lehetőséget biztosít a startupok számára” – nyilatkozta a King vezérigazgatója, Riccardo Zacconi.

A King játékait naponta közel 97 millióan játsszák szerte a világon, összesen közel 1,4 milliárd lejátszott partival. Egy hónapban pedig átlagosan 352 millió egyedi felhasználójuk van, ami több, mint az USA teljes lakossága.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá