A Samsung is bemutatta saját Tizen alapú Smart Home rendszerét

0 1,099

Alighogy az Apple a tegnapi napon bemutatta a WWDC 2014-es konferencia megnyitóján újdonságait, köztük az Apple HomeKit rendszerét, a Samsung is rákontrázott az okos otthonokról vizionált elképzelésekre.

A Samsung a szintén San Franciscoban megrendezésre kerülő Tizen Developer Conference keretében prezentálta a Linuxos alapokra épülő Tizen rendszerrel támogatott Smart Home megoldását. A Samsung célja, akárcsak az Apple elképzelése, hogy a közeljövőben a lakásunkban található elektronikus eszközeinket egy kézmozdulattal, vagy akár hangutasítással egyszerre tudjuk kezelni és vezérelni.

A show alatt a Samsung fejlesztői a nemrég megjelent szintén Tizen rendszert használó Gear 2-es okosórával prezentálták a képességeket, hogy el tudjuk képzelni, hogyan is működhet majd mindez a valóságban.

tizensamsungsmarthome

A bemutató során különböző hangutasítások megadásával a Samsung által berendezett demó lakásban szinte életre keltek, vagy épp kikapcsoltak a digitális eszközök. Bejöttek tehát azok a jóslatok, melyek szerint a technológiai óriások már a nappalink, sőt egész lakásunk feletti uralmat át kívánják venni.

Várható, hogy az elkövetkezendő években ezen a piacon is hatalmas harcok alakulhatnak majd ki a Samsung és az Apple között. Fontos megjegyezni azonban, hogy a Samsungnak a rendelkezésére állnak azon háztartási és elektronikai eszközök (mosógépek, mikrohullámú sütők, kamerák, televíziókészülékek ), amelyeket vezérelni is lehet, míg az Apple csupán külső gyártók megoldásaira számíthat ezen a piacon.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá