Samsung Galaxy W: bemutatták az eddigi legnagyobb telefont

0 1,208

Tegnap számoltunk be arról, hogy a Samsung hamarosan bemutathatja az eddigi legnagyobb telefonját. Nem kellett sokat várni, ugyanis ma hajnalban a dél-koreai gyártó bejelentette: itt a Samsung Galaxy W, az eddigi legnagyobb okostelefon a piacon. Igaz, egyelőre csak a vállalat hazájában lesz kapható.

A Samsung Galaxy W egy 7′-es képernyővel lett felvértezve, mely 720×1280-as felbontásra képes. A 16:9-es képarány lehetővé teszi, hogy okostelefon megjelenése legyen a brutálisan nagy phabletnek. A fekete, fehér és piros színben érkező Galaxy W specifikáció is nyilvánosságra kerültek.

A készülék lelke egy quad-core 1,2 GHz-es processzor, 1,5 GB RAM-mal és 16GB-os belső memóriával. Érdekes, mert az előzetes találgatások alapján, ennél jóval nagyobb vasnak kellett volna benne lennie. Vélhetően azért nem lett egy erőmű, mert csak egy szegmentált piacra szánják, így nem kell nem fitogtatni az erőt. Éppen ezért a hátlapi kamera csupán 8 megapixeles, míg egy viszonylag erős, 3200mAH-es akkumulátort rejt a hátlap.

Az Android 4.3-mal rendelkező készülék hivatalosan is megkaphatja a legnagyobb jelzőt, ugyanis az eddigi első helyezett, a Sony Xperia Z Ultra, mindössze 6,44 hüvelykes kijelzővel került a boltok polcaira. A Samsung értelemszerűen a saját rekordját is megdöntötte, eddig a Samsung Galaxy Mega 6.3 vitte a pálmát a maga 6,3′-as méretével.

A hivatalos ár 499400 koreai won, ami átszámolva nagyjából 107 ezer forint, így a robusztus méret mellé egy nagyon kedvező árcédula került. Érdekes, hogy ez a második W típusjel, ugyanis a Samsung 2011-ben egyszer ilyen névvel már kiadott készüléket. Az Android 2.3-mal felvértezett eszköz 3,7′-es méretével átlagosnak számított az akkori piacon. Az új, SM-T2558 típusjelet viselő széria lehet, hogy csak az ázsiai régióban lesz elérhető, így reális esély van rá, hogy a hazai piacon soha nem fogunk vele találkozni.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá