Samsung Galaxy Mega 7.0: így nézhet ki az eddigi legnagyobb telefon

0 3,773

A Samsung, a phablet kategória királyának számít, azonban van egy komoly kérdés: meddig lehet a méretet nyújtani, hogy a felhasználók még elfogadják telefonként? Kétségtelen, hogy az Asusnak a Fonepad stratégia bevált, így vélhetően a dél-koreai vállalat is tenni fog egy próbát. Ha minden igaz, kiszivárgott az, hogy miként fog kinézni a robusztus Samsung Galaxy Mega 7.0.

A fenti képen jól látható, hogy a China Mobile jele van rajta a készüléken, azonban a pletykák szerint ez fog Amerikában is megjelenni. Egyetlen probléma az, hogy a hátulján az Imak Case felirat olvasható, márpedig olyat még nem igazán láttunk, hogy egy tokgyártó brand és egy szolgáltató neve együttesen legyen rajta egy hivatalos képen.

Éppen ezért ez a kép vagy hamis, vagy pedig az Imak Case által létrehozott koncepciógrafika. Mindenesetre az biztos, hogy a Mega 7.0 valamikor érkezni fog, ugyanis a szövetségi kommunikációs bizottság (FCC) már elfogadta a Samsung által benyújtott dokumentumokat.

A specifikáció egyelőre nem ismert, azonban várhatóan 7″-es kijelzővel, durva processzorral és kifejezetten könnyű súllyal érkezik a Samsung eddigi legnagyobb telefonja.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá