Most már biztos: ujjlenyomat-olvasót kapnak az új Samsung táblagépek

Eddig csak sejteni lehetett, most azonban már félhivatalos bejelentés is érkezett az új Samsung táblagépek felől: ujjlenyomat-olvasót kapnak a júniusban bemutatkozó modellek.

Akik az ujjlenyomat-olvasó esetleges hiánya miatt haboztak a vásárlást illetően, azoknak jó hírünk van, a június 12-én bemutatkozó Galaxy Tab S-széria minden darabja megkapja a Galaxy S5-ben debütált biztonsági megoldást. A hírt a Samsung természetesen még nem erősítette meg, de a SamMobile birtokába került hivatalos dokumentumok minden kétséget kizárnak.

Az oldalnak sikerült megszereznie az ujjlenyomat-olvasó működését bemutató képi instrukciókat is, amely a szenzor használatát hivatott pár egyszerű lépésben vázolni. A dokumentumoknak hála már szintén biztosra vehető az Ultra Power Saving Mode nevű mentőöv funkció, amely csakúgy, mint a Galaxy S5 esetében, az új táblagépekben is megtalálható lesz.

kép: sammobile

Az akkumulátor hosszan tartó működését lehetővé tévő funkció egy az egyben ugyanazt tudja majd, mint a Galaxy S5-nél is: aktiválása után a szoftver csak azokat a funkciókat és szolgáltatásokat beleértve hardverelemeket működteti, amelyek létszükségesek, így a készüléket még pár százalékos töltöttséget mutató akksival is több órán át lehet majd használni.

Az oldal emellett néhány képernyőmentést is közzétett, amelyeken a megújult szoftverfelületet lehet tanulmányozni.

Az új Galaxy Tab S táblagépek bemutatásáról szóló sajtóeseményt június 12-én tartja a Samsung.

help_power_saving_mode lock_screen_navigate_lock_screen magazine_launcher_help_101 magazine_launcher_help_201 magazine_launcher_help_301 magazine_launcher_help_304

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá