Állítólag ennyibe kerülnek majd az új Galaxy táblagépek

Már egy hónap sincs hátra az új Galaxy-széria bemutatkozásáig, melyekről ugyan korábban már majdnem minden kiszivárgott, egyetlen dolog mégis hiányzott: az ár.

Június 12-én már biztosan újabb sajtóeseményre készülhetünk, a dél-koreai gyártó ugyanis pontosan akkor mutatja majd be megújult Galaxy Tab táblagépeit, melyek kapcsán nemrég több dologra is fény derült.

Azt már megtudtuk, hogy az új készülékek kétféle (8,4 és 10,5 hüvelykes) méretben lesznek kaphatóak, illetve, a korábban kiszivárgott képeknek hála már azt is tudni, hogyan fognak kinézni. (Igaz ez utóbbi esetben eddig csak a nagyobb változatról mutattunk fotót, mindazonáltal említésre méltó különbség aligha lesz a kisebbhez képest.)

Az újonnan bemutatásra kerülő táblagépek közös ismérve, hogy több, a Galaxy S5 húzótulajdonságát is megkapják, úgy, mint a perforált hátlap, a megújult szoftverfelület, vagy az ujjlenyomat-olvasó, ami egyesek szerint mindkét változatban jó eséllyel elérhető lesz. A táblagépek várható áráról eddig a pillanatig azonban maximum csak találgatni lehetett, szerencsére most erre is fény derült.

A finn Multitronic forgalmazóhoz került információk szerint a kisebb 8,5 colos és wifis változatért 450 eurót, az LTE csatlakozásra alkalmas darabért pedig 564 eurót kérnek majd.

Aki viszont nem éri be az ekkora mérettel, választhatja majd a 10 colost is, ám ez esetben már némileg drágábban alakul az árcédula: a wifis modellért 564 eurót, az LTE-sített változatért pedig 620 eurót kell lecsengetni.

A kiszivárgott árinformációk persze nem hivatalosak, útmutató gyanánt viszont hasznosak lehetnek.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá