Ez lesz a Facebook nagy újítása

0 14,538

Rövidesen kiírnunk sem kell majd, a közösségi oldal ugyanis automatikusan tudni fogja, melyik filmben vagy zenében leljük éppen örömünket. A funkció gyakorlatban való megvalósításához egyfajta Shazam-szerű újítást vet be a Facebook. A megjelenésre vonatkozó „mikor?”-t érintő kérdésekre egyelőre nincs pontos válasz, csupán annyi, hogy hamarosan.

Lényegesen leegyszerűsítené az ismerőseinkkel tudatott aktuális állapotunk közlési módját a Facebook, amelyhez egy Shazam-szerű újítást alkalmaznak. A funkció az oldal natív mobil alkalmazásán keresztül lesz csak kizárólag igénybe vehető – jelentették be szerdán a közösségi szájt illetékes sajtómunkatársai.

kép: Facebook

Az újdonság lényege, hogy az oldal, az okostelefon mikrofonján keresztül beazonosítja, melyik előadóhoz tartozó zeneszámot hallgatjuk, vagy éppen melyik tévéműsort nézzük – feltéve, ha a funkciót előzetesen aktiváltuk. A begyűjtött adatok alapján az oldal egy vázlatot készít, amellyel – mindennemű további pötyögés nélkül – gombnyomásra megoszthatjuk majd ismerőseinkkel a fülünkben dúdoló aktuális dallamot, vagy a háttérben futó sorozatot.

Az ily módon közzétett zenékből – az előadó nevével és a szám címével – egy néhány másodperces ízelítőt is engedélyez majd a Facebook az adatlapunkat böngésző ismerősöknek, ahogy a filmek és sorozatok esetében is.

A Facebook tájékoztatása szerint az állapotfrissítésekre vonatkozó információk megosztása nem lesz automatikus, tehát, ha a funkció netán bekapcsolva is maradt, az oldal akkor is csak felhasználói jóváhagyással teszi azt ki üzenőfalunkra.

Az újdonságot – ahogyan az lenni szokott – elsőként az amerikai felhasználók próbálhatják ki, de, hogy mikor, azt egyelőre nem közölték. Annyi viszont már most biztos, hogy mind az Apple, mind az androidos készülékekkel rendelkezőknek elérhető lesz.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá