Kiszivárgott a Note 4 néhány fő attrakciója

A SamMobile állítása szerint a birtokukba került néhány, a Galaxy Note 4-ben debütáló szoftveres újdonságok közül.

Noha most még Galaxy S5-lázban ég a felhasználók többsége, az ősz közeledtével a média jeles képviselőinek tekintete rövidesen a gyártó soron következő phabletje, a Note 4 felé fordul, amelyről már több dolgot is megtudtunk.

Kiderült, hogy a telefon a Galaxy S5 mintájára ugyanúgy megkapja a víz- és porállóságot biztosító IP67 szabványt, míg kijelzőből a jelenlegi információk szerint egy nem kevesebb, mint 515 ppi-s értéket virító, QHD minőségű panel kerül bele, melynek felbontása egészen pontosan 2560 x 1440 pixel lesz. A hardveres jellemzők mellett persze hasonlóképp fontossággal bírnak a szoftveres újdonságok is, amelyek debütálását a Samsung előszeretettel köti egy-egy küszöbönálló csúcsmobiljához, vagy éppen táblagépéhez. Előbbivel kapcsolatban most ráadásul triplán jó hírrel szolgálhatunk, a SamMobile ugyanis azt állítja, már tudni vélnek néhány ezek közé sorolható funkciót.

Az oldal azt írja, három olyan újítás is kerül az ősszel megjelenő Note 4-be, amelyek húzó funkciót jelentenek majd a további szoftveres újdonságok közt. Az egyik ilyen az úgynevezett „Aqua Capture”, amely a víz alatt készült felvételekért lesz felelős (egyúttal újabb megerősítés arra vonatkozóan, hogy a mobil tényleg vízálló lesz).

A második a „Multi Network for Booster”, amely az oldal következtetése szerint hasonló feladatot lát majd el, mint a Galaxy S5-ben megtalálható Dowload booster, mely a gyorsabb letöltés érdekében kombinálja a wifi és a mobil adatforgalom által igénybe vehető sebességet.

Végezetül, de nem utolsó sorban lesz még „Motion Launch” és „Smart Fingerprint” is. Előbbi állítólag a HTC egyik kedvelt újításához hasonlít, amelyet a gyártó most megjelent One M8 készülékénél vetett be. Lényege, hogy a felhasználó az alvómódban (sötétképernyő alatt) lévő készüléket a kijelző megérintésével is „felkeltheti”.

Utóbbi, a „Smart Fingerprint” kapcsán az oldal egyelőre nem túl sokat tud. Szerintük arra lehet majd alkalmas a funkció, hogy a telefon használója több ujjlenyomatot is rögzítsen a készülékbe.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá