Itt a Samsung-féle svájci bicska: a töltő, ami merevlemez és még internetet is ad

Kevés olyan termék van, ami egyszerre háromféle dolgot is nyújt, pedig a Samsung most bemutatott eszköze pontosan erre hivatott: van benne egy merevlemez, töltőként is funkcionál, ráadásul internetezhetünk is vele.

Egy svájci bicskához hasonló tudással rendelkezik a Samsung nemrég bemutatott kütyüje, hiszen általa nemcsak internetre csatlakoztathatjuk a kompatibilis készülékeket, de méreténél fogva kis helyen is elfér, és még adatainkat is tárolhatjuk rajta.

A Samsung Wireless névre keresztelt eszköz a gyártó tájékoztatása szerint egy beépített 1,5 terabájtos adattárolóval rendelkezik, amelyen egészen pontosan 750 film, 375 ezer mp3 zeneszám és 425 ezer fotó fér el, de természetesen más állományokat is másolhatunk rá, így a fotósok mellett az üzleti szféra szakemberei számára is kifejezetten jó szolgálatot tehet a masina.

Az USB 3.0-ás csatlakozással érkező készülék Wi-Fi spotként is üzembe helyezhető, mely a Samsung ígérete szerint egyetlen töltéssel közel 7 órán át bírja, ily módon használva pedig egyszerre 5 telefont vagy táblagépet csatlakoztathatunk rá. Ez utóbbi kapcsán külön kiemelendő, hogy a kis eszköz a hagyományos akkumulátor szerepét is képes ellátni, így például a lemerülő félben lévő mobilt is gond nélkül rácsatlakozhatjuk, hogy egy kis plusz energiához jutassuk.

A 179 dollárt kóstáló készülék pontos megjelenése egyelőre ismeretlen, ennek bejelentését kicsit későbbre ígérte a gyártó.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá