A Samsungnál megnyomták a pánikgombot a Galaxy S5 kiadása után?

2 6,835

Múlt hét szerdán bocsájtották el a Samsung vezető dizájnerét, aki a Galaxy S5 formatervezéséért volt felelős. Bár a lépés konkrét oka egyelőre kérdéses, egyesek negatív találgatások szerint, a dél-koreai vállalat nem teljesen elégedett az eladásokkal. Pedig ez nem így van, piaci pletykák alapján kevesebb, mint 25 nap kellett ahhoz, hogy a Samsung eladja 10 milliomodik Galaxy S5-öt. Még a hihetetlenül népszerű Galaxy S4 sem volt erre képes. A kérdés azonban jogos: mi lehet akkor a probléma?

A Chitika mobil hirdetési hálózat gyorsjelentésében azt közölte, hogy a Samsung új zászlóshajója az amerikai internetes forgalom 4,3%-át birtokolja, mindössze 25 nappal a start után. Ez több, mint a kétszerese annak, amit a Galaxy S4 fel tudott mutatni egy évvel ezelőtt. Az IP67 tanúsítvány, a beépített pulzusmérő és az ujjlenyomat-szkenner csupán néhány újdonság, ami a Samsung Galaxy S5-ben fellelhető.

Annak ellenére, hogy pozitívan kezdett a Samsung, érzékelhető némi nyugtalanság a vállalatnál. Annak ellenére, hogy a Galaxy S5 biztosan jobban lesz értékesíthető, mint a HTC One (M8), a kritikák szerint az utóbbi készülék, sokkal szebben néz ki, ráadásul összehasonlíthatatlanul jobb az anyaghasználata. Nick Spencer az ABI Research munkatársa szerint a Samsungot nem igazán érdekli az értékesítési adatok. Ehelyett a gyártó a negatív visszajelzésekre összpontosít leginkább.

Spencer megjegyzi, hogy a Samsung Galaxy S termékcsalád külseje az elmúlt években következetesen fejlődött, azonban az is jól látható, hogy nem high-end anyagokból készült. A Galax S széria mindig is sikeres volt, így a Samsung mindenképpen valamit jól csinál. Azonban tény, hogy nem érezzük a minőségi érzést ezeknél a termékeknél.

Éppen ezért erősödtek fel mostanában azok a pletykák, hogy a Samsung a piacra fog dobni, egy fém testű, 5,2 hüvelykes képernyőjű, QHD felbontású prémium változatot. Vajon a dél-koreai vállalat ezt azért teszi, mert hallgat a kritikákra vagy jobb eladási számokat szeretne? Te mit gondolsz?

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

2 hozzászólás

  1. Nekem nagyon kiváló az s5-de igen kell a prémium anyag..üveg, alu…stb..remélem ebben az s 6-már kimagasodik még jobban a vetélytársakhoz hasonlóan!!

Szólj hozzá