10 milliónál a Galaxy S5

Hivatalos adatok bár továbbra sincsenek, a Galaxy S5 elképesztő ütemben fogy. A hírek szerint épp most lépte át a 10 milliós eladást az új zászlóshajó.

Talán még maga a Samsung sem gondolta, hogy legújabb csúcsmobilja ekkora népszerűségnek örvend majd, pedig egyre több jel utal az újabb mérföldkő elérésére.  A Hankyung nevezetű dél-koreai napilap szerint az új zászlóshajó piaci sikere szinte biztosra vehető, olyannyira, hogy épp a napokban lépte át a 10 milliós eladási számot, ami már csak azért is érdekes, mert pontosan 25 napja, hogy a Galaxy S5 hivatalosan megjelent. (A nem hivatalos mérföldkő apropóján fontos megemlíteni, hogy a Samsung továbbra sem osztott meg pontos számadatokat az eladásokat illetően.)

Kisebb érdekesség, hogy hasonló bravúrra 27 napra volt szüksége a Galaxy S4-nek, 50-re a Galaxy S3-nak, míg az S2-nek 5 hónapra, a legelső generációs Galaxynak pedig több mint félévre, összesen 7 hónapra.

A Galaxy S5 jelenleg 125 országban kapható, április 11-e óta pedig Magyarországon is. Az új csúcsmobil legfontosabb ismérvei közé tartozik a telefon főgombjába épített ujjlenyomat azonosításra alkalmas szenzor, illetve a kamera alatt megtalálható szívritmus mérő.

Ez utóbbi kapcsán ráadásul nem árt tudni, hogy a Samsung május végén egy újabb nagyszabású médiarendezvényt tart majd, melynek főtémája az egészség lesz. A pletykák szerint új készülék bemutatása nemigen várható, helyette viszont több új szolgáltatás is érkezhet.

(kép: digitaltrends.com)

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •