A táblagépekbe is ujjlenyomat-olvasót pakolna a Samsung

Tévedünk, ha azt gondoltuk, hogy a biometrikus azonosításra alkalmas szenzor kizárólag a mobiltelefonok privilégiuma lehet. Egy most szárnyra kapott hír ugyanis, ennek ellenkezőjét véli tudni.

Az utóbbi időben megsokasodott biztonsági problémák miatt egyre égetőbb kérdéssé kezd válni a megfelelő védekezés, melyre az utóbbi időben több mobilgyártó is felfigyelt: az Apple kezdte, a HTC folytatta, nemrég pedig a Samsung is fejet hajtott a biometrikus azonosítású biztonsági megoldások alkalmazására, amikor ujjlenyomat-olvasóval látta el legújabb Galaxy S zászlóshajóját. Persze a védekezésen túl az ilyesfajta szenzoroknak rövidesen kitűntetett szerep jut majd az online vásárlásoknál is, hiszen használatukkal lényegesen kényelmesebbé és gyorsabbá tehető a folyamat, szemben a hagyományos bankkártyás megoldásokkal.

A legfrissebb híradások szerint ugyanezt a tulajdonságot kívánja átültetni újgenerációs táblagépébe a Samsung, mely a SamMobile értesüléseire hivatkozó Verge szerint Galaxy Tab S néven lesz elérhető.

A nevén nevezett tablet az ujjlenyomat-olvasó mellett főként abban tér majd el a többi Samsung táblagéptől, hogy állítólag jóval karcsúbb lesz, mint a most kapható modellek, az oldal ráadásul rögvest kétféle méretben valószínűsíti megjelenését (8.4” és 10.5”) és mindkettőben egy 2560 x 1600 pixel felbontású WQXGA típusú panel kap helyet.

A Samsung terveit többen arra alapozzák, hogy az Apple idén bemutatkozó iPadjeit is állítólag ujjlenyomat-olvasóval szereli fel.

(kép: digitaltrends.com)

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá