Milliókat lehet nyerni a Samsung fejlesztői versenyén

0 2,348

Az okosórájához elérhető alkalmazások meglehetősen gyér kínálata miatt fejlesztőknek szóló versenyt hirdet a Samsung. A nyeremény óriási, a pénzbeli jutalom mellett ráadásul számos egyéb díjat is kisorsolnak majd.

Bár jelenleg inkább a Galaxy S5, semmint az új okosórái miatt izgatottak a felhasználók világszerte, talán épp ezért is készítette el egyik újgenerációs okos kiegészítőjéhez tartozó reklámfilmjét a Samsung. Ha eddig kevés figyelem is jutott ezeknek a készülékeknek, a gyártó most bejelentett fejlesztői versenyének hírére biztosan felkapják majd néhányan a fejüket, ugyanis az új okosóráira jelenleg elérhető alkalmazások meglehetősen gyér felhozatala miatt fejlesztőknek szóló versenyt hirdetett a Samsung.

A gyártó első Gear Challenge névre keresztelt eseménye nemcsak az Amerikában élő programozóknak lehet érdekes, a vállalat ugyanis több országban egyszerre hirdetette meg a május 8-án kezdődő nem mindennapi számot, így az Egyesült Államok mellett Oroszországból, Szingapúrból, Malajziából, Brazíliából és Koreából is várnak versenyzőket, de nincs kizárva, hogy több európai területre is kiterjesztik majd a megmérettetést.

És ami a díjazást illeti: a pénzbeli jutalom egészen pontosan 1.250.000 dollár, de az anyagi jellegű elismerés mellett számos extravagáns bónusz kerül majd kiosztásra, ám ezek részleteiről egyelőre nem közölt konkrétumot a vállalat.

A fejlesztői verseny részleteiről, az ebből célból létrehozott weboldalon tájékozódhatnak az érdeklődők.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá