Már bármilyen windows-os gépen működik a SideSync

1 5,956

Eltörölte a SideSync használatára vonatkozó szoftveres megkötését a Samsung. A szinkronizáló app mostantól bármilyen Windows rendszerű gépen használható, segítségével pedig fájlokat másolhatunk, de egyetlen kattintással akár biztonsági mentést is készíthetünk.

Immáron az összes windows-os gépen használható a Samsung SideSync nevű szoftvere. A néhány megabájtos program lehetővé teszi a Samsungos mobilok, valamint táblagépek Windows-zal operáló számítógépek közti szinkronizációt, mely által biztonsági mentést, és a készülék között fájlcserét is végezhetünk. A SideSync emellett lehetővé teszi, hogy a mobileszközünkön látottakat az asztali gépünkre „vetítsük”, de többek között még távirányító funkciót is tartalmaz az egyébként 3.0-ás verziószámon elérhető ingyenes program.

A SideSync legnagyobb hátrányát eddig a korlátozott használhatóságra vonatkozó szoftveres megkötés jelentette, a program ugyanis kizárólag a gyártó ATIV sorozatú táblagépeivel és notebookjaival volt hajlandó működni – ennek azonban mostantól vége.

A hasznos alkalmazás használatához Samsung márkajelzésű és legalább Android 4.4-et futtató mobileszközre van szükség, az app ezenfelül bármilyen Windows-zal elboldogul. (Állítólag az XP-t futtató gépeket sem veti meg.) A szoftver a régebbi mobilok és táblagépek mellett már a Samsung legújabb csúcsmobiljával is kompatibilis.

A SideSync-et erre a linkre kattintva lehet letölteni.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

1 hozzászólás

Szólj hozzá