Ezzel újít most a mobilos Facebook

0 2,917

Még közelebb hozná egymáshoz a közösségi oldal használóit a Facebook. A múlt hét során bevezett új Facebook-funkció elsősorban az oldal mobilos alkalmazását érinti: immár valós időben követhetjük ismerőseinket, hogy éppen merre járnak.

Mark Zuckerberg már többször hangoztatta, hogy a Facebook egyik alapvető küldetése, hogy összehozza az embereket, s az egymástól távol élők is bármikor kapcsolatba léphessenek egymással. Ezzel kapcsolatban újabb gyakorlati lépésre szánt el magát múlt hét csütörtökön a közösségi oldal, ugyanis bevezette mobilos klienséhez tartozó Nearby Friends nevű funkcióját. Az újdonság által immáron valós időben követhetjük Facebook ismerőseinket, sőt. Az oldalhoz tartozó alkalmazás értesítést küld, ha valamelyik ismerősünk a közelben jár, s egyúttal az ő készülékére is jelez aktuális helyzetünk állapotáról.

 A Nearby Friends működése szerencsére nem automatikus, pontosabban, az aktiváláshoz két ember szükségeltetik, így a ránk vonatkozó adatokat kizárólag akkor küldi el az app, ha azt mi magunk is engedélyezzük. Ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy a tartózkodási helyünket érintő információk megosztását személyekre szabva is beállíthatjuk, illetve emellett azt is, hogy az adatokat az adott partner mennyi időn keresztül láthassa.

A Facebook által bevezetett újdonság szokás szerint nem egyszerre jelenik meg mindenkinél, hanem fokozatosan kapcsolja be azt az oldal. A hírek szerint először az amerikai felhasználók próbálhatják majd ki, így feltehetően csak azután jön az európai hullám.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá