Még idén megjelenik a Samsung új operációs rendszerrel szerelt okosórája

Kifejezetten okosórákhoz szánja legújabb mobil operációs rendszerét a Google. Az Android Wear-rel már több gyártó is kísérletezik, köztük a Samsung is, a hírek szerint ráadásul a dél-koreaiak még idén piacra dobják saját készüléküket.

Alig egy hónapja mutatta be kifejezetten viselhető technológiás készülékeket megcélzó operációs rendszerét a Google. Az Android Wear a vállalat meglévő androidos felületéhez hasonló, ám a legfőbb különbség a két platform között, hogy míg utóbbi elsősorban az okostelefonokat és táblagépeket hivatott kiszolgálni, addig előbbi a főként méretben és tudásban is kisebb okosórákat. Az Android alapokon működő felület emellett jóval takarékosabban bánik az erőforrásokkal, hiszen egy csuklón hordható kütyü esetén nem feltétlenül van szükségünk olyan funkciókra, amelyek egyébként telefonunkon is bármikor elérhetőek. Az új rendszer mindemellett nagy hangsúlyt fektet a sporttevékenységekre, no és persze a hangalapú utasításokra.

Az első Android Wear-rel szerelt készülékek a Google tájékoztatása szerint az LG és a Motorola műhelyéből kerülnek majd ki, friss hírek szerint azonban úgy tűnik, az élmezőnyből a Samsung sem szeretne kimaradni.

A Reuters nemrégiben interjút készített a dél-koreai gyártó termékekért felelős stratégiai alelnökével, aki elmondta, a Samsung még az idei év során bemutatja első Android Weart használó okosóráját. Ennél többet azonban nem volt hajlandó elárulni, így nem marad más, mint a várakozás.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá