Mobilra is jön az új pókember

0 640

A májusi mozi premier előtt jóval korábban megérkezik az Amazing Spider-man 2 mobileszközökre szánt játékváltozata.

A Gameloft háza táján mostanság abszolút nem unatkozhatnak, hiszen a kiadó csak nemrég jelentette meg az alkalmazásboltokban a már hazai mozikban is futó Amerika Kapitány aktuális epizódjának mobilra adaptált játékverzióját. Az általunk is bemutatott The Winter Soldier, azaz A tél katonája című darab teljesen ingyen tölthető le az androidos mobileszközökre. Némi üröm az örömben, hogy ily módon csak az első két pálya érhető el, a fennmaradtakért ugyanis már külön-külön fizetni kell, ezt azonban jócskán ellensúlyozhatja az, hogy ezúttal is a kiadótól már jól megszokott Gameloft minőséget kapjuk pazar látványvilággal és valóban hangulatos játékmenettel. A fejlesztőbrigád most újabb darabbal jelentkezik, melynek témája nem más, mint a májusban vászonra kerülő Pókember-mozi soron következő, ám ugyancsak második része.

A The Amazing Spider-man 2 játékváltozata ezen a héten csütörtökön, azaz április 17-étől lesz letölthető a Play Store-ból. A Mark Webb asszisztálásában készült remake nemcsak a vásznon, hanem a mobilokon is egy alapjaitól újragondolt Pókembert ígér, mely az eddigi részekkel ellentétben lényegesen nagyobb mozgásteret, megújult grafikát, és ezúttal is akrobatákat megszégyenítő harcrendszert ígér, a sorozatban már jól ismert szereplőkkel és persze olyan ellenfelekkel, mint a Zöld Manó, vagy Elektró.

A játékmenetet bemutató kedvcsinálót már közzé is tette a Gameloft, a program áráról egyelőre azonban nem közöltek konkrétumot.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá