Az egyik legmenőbb nemzetközi díjat nyerte meg a Telekom égi galériája

0 673

Elsőként nyertek magyarok a világ egyik legrangosabb média versenyén. A Festival of Media Global Awards nemzetközi verseny Best Use of Technology kategóriájának aranymedálját a Magyar Telekom ’Égi Galéria’ nevű kampányával érdemelte ki. Az innovatív reklámaktivitás legnagyobb különlegessége az volt, hogy az emberek kedvenc fotóikat egy egyedi repülő „nyomtató” segítségével az éjszakai égboltra vetítve oszthatták meg egymással. Ez egyben a hazai kreatív és kommunikációs szakma elismerése is, hiszen a teljes kampányt magyarok jegyzik, az alkotó a DDB Budapest volt.

A díj nemcsak azért különleges, mert a Magyar Telekom az első, aki a Deutsche Telekom leányvállalatai közül elnyerte a díjat, hanem azért is, mert a nemzetközi kommunikáció szakma egy olyan versenyéről van szó, ahol a világ legnagyobb márkái versenyeznek egymással. A Festival of Mediát ugyanis sokan „a reklámipar Davosaként” tartják számon, mely a médiatulajdonosokon túl a médiaügynökségek és a hirdetői oldalszámos döntéshozóját vonzza évről évre a régióból, illetve a világ minden tájáról. A fesztivál egyszerre élvonalbeli szakmai konferencia és bemutatkozási lehetőség az ügynökségek, valamint az ügyfelek felé, de inspiráló terepe a fajsúlyos üzleti kapcsolatok kiépítésének és persze a szakmai eszmecseréknek is.

A nem mindennapi Égi Galéria projekt születésének apropóját egy meggyőződésből kampányüzenetté formálódó gondolat adta. Eszerint minden érzés megérdemli, hogy különleges módon, minőségi kommunikációs eszközökkel és szolgáltatásokkal osszuk meg. Mivel pedig az igazán nagy érzésektől szinte az egekben érzi magát az ember, adta magát az ötlet: osszunk meg másokkal az égen keresztül minél többet belőlük, hogy a többiek is átélhessék!

Az éjszaka égboltját átszelő, speciális repülő „nyomtatóra” egy Facebook alkalmazáson keresztül küldhették el az érdeklődők megosztásra érdemes fotóikat. Az egyedülálló, budapesti kreatívok által készített hexacopter a LED-technológiával és a ma Magyarországon elérhető leggyorsabb, 4G mobilinternet képességeivel ötvözve tette különlegessé az élményt.

A nyomtató által repülés közben az égre festett, részleteiben kirajzolódó képet egy hosszú záridejű kamera tette láthatóvá és örökítette meg. A helyszíni reptetésekre kilátogató érdeklődők bármilyen hasonló tudású mobileszközzel és applikációval maguknak is lefotózhatták a látványosságot.

A galéria online, interaktív kiállításként is működött, ezért azok is élvezhették az égi tüneményt, akik a kitelepüléseken nem lehettek jelen. Sőt: ők is gazdagíthatták képeikkel bárhonnan az internetes tárlatot.

A repülő nyomtató és a különleges pillanatok együtt sokak képzeletét megragadták: akadtak például olyanok, akik égre festett repülővel emlékeztek a jobblétre szenderült Malévra, és több olyan látogató is volt, aki így kérte meg kedvese kezét.

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
Jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) hallgatója. Újságíró, grafomán, marketing és médiahacker.

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá