Frissült az egyik legnagyszerűbb felhőszolgáltatóhoz tartozó mobilapp

0 665

Funkciókban bár kevésbé, vizuális elemekben viszont annál inkább hoz újítást a Dropbox androidos klienséhez most kiadott szoftverfrissítés.

A felhőszolgáltatókkal mára lassan Dunát lehetne önteni, a neves gyártók megoldásai mellett ráadásul több apró cég sajátja is igencsak feltörekvőben van. Szerencsére a Dropbox a hihetetlen népszerűséggel járó cím mellett továbbra is nagy gondot fordít a hibák mielőbbi kijavítására, de egyúttal figyel a felhasználói visszajelzésekre is, hogy a javaslatokkal egy minél kiforrottabb és jobb szolgáltatást tegyen az asztalra, melyhez a napokban vált elérhetővé az újabb mobilos frissítés.

Az androidos mobileszközökre letölthető új Dropbox kliens alapos dizájn váltáson esett át: megújult az alkalmazás főképernyőre helyezhető ikonja, de jóval letisztultabbak lettek az appon belüli menüelemek is.

Funkcionális újdonságokat hiába keresünk, a mostani frissítéssel nem igen érkezett említésre méltó, viszont jóval egyszerűbb lett a szolgáltatás telefonnal vagy a tablettel való összeköttetése. A szinkronizálás mostantól mindössze három egyszerű lépésben kivitelezhető, mely ily módon lényegesen lerövidíti az erre szükséges időt, a folyamat ráadásul még a gyengébb készülékek esetében tapasztalataink szerint is némileg gyorsabb lett.

A fájltároló szolgáltatás mára minden valamirevaló platformon elérhető, melyet mára világszerte több mint 100 millióan használnak. A szolgáltatás bár mindössze 2GB-nyi ingyen tárhelyet ad, minden általunk meghívott és a szolgáltatást igénybe is vevő új felhasználó esetén további 500 megabájtnyi plusz helyhez juthatunk.

régi és az új

Te mit gondolsz a hírrel kapcsolatban?
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá